Főoldal > A digitális Dharma kapuja: A mesterséges intelligencia kora és az ősi bölcsesség találkozása
- Műsorajánló
A Buddhist Door Global (BDG) buddhista magazin szerzői és meghívott szerkesztőségi munkatársak az online folyóirat 30. évfordulóját szeptember 3-án a Buddhistdoor által szervezett szimpóziummal ünnepelték, amelynek a BDG vancouveri Tung Lin Kok Yuen, Canada Society (TLKYCS) központja adott otthont. A konferencia közel 100 résztvevőt fogadott, köztük a Buddhistdoor és a TLKYCS igazgatóit, helyi szerzeteseket és világiakat, valamint szerkesztőségi munkatársakat Európából, Ázsiából és Amerikából. A szimpózium a platform nem szektariánus álláspontját tükrözve, a TLKYCS kínai mahájána szanghája mellett théraváda és vadzsjrajána iskolák szerzetesei is részt vettek.

A BDG munkatársai, tudósok, művészek, restaurátorok, kiadók, aktivisták, tanárok és közösségi vezetők, a folyóirat 30 éves történetében először gyűltek össze személyesen, hogy hálózatot építsenek ki, kapcsolatot teremtsenek, és korunk egyik legégetőbb témáját: a mesterséges intelligencia és a buddhista filozófia metszéspontját tanulmányozzák. Azok a meghívottak, akik nem tudtak személyesen részt venni a rendezvényen, előre felvett adásokkal vettek részt az eseményen. Ilyen volt a tiszteletreméltó Pomnyun Szunim koreai dharma mester és társadalmi aktivista, Dr. Tashi Zangmo, a Bhutáni Szerzetesnők Alapítvány (Bhutan Nuns Foundation – BNF)ügyvezető igazgatója, valamint Joseph Houseal, a BDG rovatvezetője és a buddhista táncok szakértője. A mérföldkőnek számító eseményről a helyi média, köztük a vancouveri Phoenix kínai nyelvű televíziós csatorna is beszámolt.
A szimpózium fő célja az volt, hogy feltárja a mesterséges intelligencia korszakának lehetséges következményeit – pozitív és negatív értelemben egyaránt. A konferencia mélyreható párbeszédet folytatott a mesterséges intelligencia várható etikai következményeiről és gyakorlati alkalmazásáról. Olyan közösséget hozott össze, amely átgondoltan navigál a technológiai fejlődés és a szent és sérthetetlen emberiség, a buddhizmus esetében tágabb értelemben a szent és sérthetetlen érzékenység vagy tudatosság fogalmához közötti úton.
Az előadók éleslátó beszédei hozzájárultak a nézőpontok sokrétű ütköztetéséhez, a lelkes elfogadástól az óvatos szkepticizmusig terjedő következtetéseket tárva fel. A résztvevők végül konszenzusra jutottak az etikus és tudatos alkalmazás szükségességéről, valamint arról, hogy meg kell különböztetni a produktív felhasználást az egészségtelen használattól.
Ennek a dilemmának a meggyőző bizonyítéka Rebecca Wongtól érkezett, aki részletesen beszámolt bhutáni munkájáról. Kiemelte a „Buddhabot”-ot, ami egy mesterséges intelligencia alapú eszköz, amelyet a Kiotói Egyetem és Bhután központi szerzetesi testülete együttműködésével fejlesztettek ki. Ez a kezdeményezés, amelyet Bhután kolostoraiban terveznek bevezetni, annak a jele, hogy egy nagyon hagyományos intézmény a legmodernebb technológiát alkalmazza a Dharma megőrzése és népszerűsítése érdekében.

Az értékmegőrzés témáját Ann Shaftel műemlékvédelmi szakember is felhozta, aki a mesterséges intelligencia úttörő alkalmazását mutatta be, amelynek célja az eredeti tibeti thangka-festmények és templomi műalkotások digitális rekonstrukciója és restaurálása. Óvatosan hangsúlyozta, hogy a cél nem a már meglévő fizikai művészet átalakítása, hanem pontos online modellek létrehozása, annak érdekében, hogy az eredeti színeket, részleteket és művészi szándékot pontosan lássák, tanulmányozzák és rögzítsék a jövő generációi számára, megóvva a kulturális örökséget az idő múlásától.

Az MI-vel kapcsolatos felvilágosítás szükségessége volt a másik kulcsfontosságú terület. Több előadó, köztük Kassidy Evans, a közösségi média a fiatalokra tett erőteljes befolyásáról beszélt, és párbeszédet kezdeményezett arról, hogyan lehetne ezeket a modern platformokat – és az azokat működtető mesterséges intelligencia-eszközöket – stratégiailag kihasználni a buddhista tanítások terjesztésére és a szélesebb, fiatalabb közönséggel való kapcsolatteremtésre. Ezt a témát vezette fel a TLKY elnöke, Prof. C. F. Lee üdvözlő beszéde, amelyben a fiatalok küzdelmeit emelte ki, mint korunk egyik fő problémáját. Evans optimista nézetét Pomnyun Szunim is osztotta, aki azt a nézetet hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligenciát a Dharma népszerűsítésére kell használni, természetesen a szükséges óvintézkedések és etikai megfontolások mellett.
Az optimista kilátásokat azonban óvatosság is ellensúlyozta. John Harvey Negru szkeptikusabb véleményt fogalmazott meg, és mély aggodalmát fejezte ki a mesterséges intelligencia ellenőrizhetetlen, sőt „kifürkészhetetlen” természete miatt, ami megnehezíti a kezelését és aggodalomra ad okot a nem szándékolt következmények és etikai dilemmák lehetősége miatt. Dr. Grace Song kiemelte, hogy a von-buddhista etikai megközelítés nélkül a diákok a digitális terekben való tartózkodásuk során komoly problémákkal szembesülhetnek, esetleg veszélybe is kerülhetnek.

Más előadók is beszámoltak saját tapasztalataikról és szakterületükről, ezzel gazdagítva rendkívül sikeres konferenciát. Dr. Daniel Millet a Buddhistdoor en Español (BDE), a Buddhistdoor spanyol nyelvű platformján végzett szerkesztői munkájáról beszélt. Houseal előadásában a buddhista tánc bonyolultságát és szépségét, valamint a BDG számára való fontosságát osztotta meg. Tiffani Gyatso egyedülálló előadást tartott az erotika központi szerepéről a spirituális életben. Összekapcsolta a jab-jum szimbolikát és a tantrikus filozófiát azokkal az ősi impulzusokkal, amelyeket egyesíteni kell a hiteles, nyitott és szeretetteljes szellemi élethez. A szünetekben Ratnadévi kínált lehetőséget a résztvevőknek tudatos testmozgásgyakorlatokra valamint moderált beszélgetésekre.
A szimpózium nem zárult egységes következtetéssel, de egy világos és céltudatos irányt tűzött ki. Az előadók és a résztvevők többsége hajlandóságot mutatott arra, hogy átgondoltan foglalkozzon a mesterséges intelligencia hatásaival. Az uralkodó hangulat erősen az óvatos optimizmus felé hajlott – kollektív egyetértés abban, hogy a mesterséges intelligencia etikus alkalmazása jelentős lehetőségeket kínálhat a hagyományok megőrzése, az oktatás és a népszerűsítés területein, feltéve, hogy bölcsességgel, gondos szándékkal és a buddhista etikai elvek szilárd alapokon nyugvó megközelítésével történik.
Forrás – Buddhistdoor
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
Buddha FM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

A Tan Kapuján járt vendégségben egy théraváda szerzetes Srí Lankáról, a Tiszteletreméltó Udugama Swarnajyoti. Alkalmunk nyílt beszélgetni vele, amikor a BuddhaFM rádió stúdiójába is ellátogatott.

„Az eddigi beszélgetéseink során rengeteget emlegettük az ‘üresség’ fogalmát. A múltkor is a lét három alapvető jellemzőiről beszéltünk, ugye az állandótlanság, éntelenség, szenvedésteliség. …ezeket a

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére