Főoldal > A tibetiek több autonómiát akarnak, nem pedig elszakadást Kínától – mondta a Dalai Láma

A tibetiek több autonómiát akarnak, nem pedig elszakadást Kínától – mondta a Dalai Láma

Újságíróknak adott nyilatkozatában Őszentsége a Dalai Láma megismételte azt a korábbi állítását, hogy a tibetiek több autonómiát szeretnének, nem politikai leválást Kínáról. Továbbá kijelentette, hogy ugyan tényleg szeretne ellátogatni Lhászába, de élni mégiscsak jelenlegi otthonában, az indiai Dharamszalában élne. 

Mindezeket Őszentsége hétfőn, dharamszalai rezidenciáján mondta el újságíróknak egy vélhetően megterhelő utazássorozat megkezdése előtt. A közeljövőben látogatást fog tenni Szikkimben, Karnatkában és a bihári Bódhgájában is. 

Őszentsége békülékeny, tibet számára csupán széleskörű kulturális és vallási autonómiát kérő nyilatkozatait Kína rendre visszautasítja. Azzal vádolják az 1959. óta száműzetésben élő Dalai Lámát, hogy szakadár és szeparatista.

“A Kínai Népköztársaság tagjaként szeretnénk teljes autonómiát. Így politikai elkülönülés nélkül segíthetnénk kínaiak millióinak, a Népköztársaság részeként maradva.” – mondta Őszentsége az indiai újságíróknak. Tréfásan hozzátette, hogy akkor a kínaiak “agyát is átmoshatná”, utalva Peking azon vádjaira, miszerint a tibeti buddhista diaszpóra “propagandát” terjeszt a kínai kormány által elkövetett tibeti atrocitásokról. 

Őszentsége idén júliusban sokakat meglepett azzal a bejelentésével, hogy “hivatalosan vagy nem hivatalosan” a kínai kormány felvette vele a kapcsolatot. “A tibeti problémák kezelése érdekében kapcsolatba akarnak lépni velem. Én magam is kész vagyok a tárgyalásokra.” – tette hozzá a Dalai Láma. Noha a kínai kormány nem erősítette meg a kapcsolatfelvételt, arra Peking már többször is utalt, például egy 2021-es nyilatkozatban is, hogy ha tárgyalnának is valamiről az a “Dalai Láma jövője” lenne, nem “Tibet jövője”. Ez egyesek szerint utalhat arra, hogy Őszentsége visszatérhet Lhászába egy látogatásra.

Az egyik vezető indiai hírcsatorna, a The Hindu kérdésére, hogy szeretne-e visszatérni Lhászába és az ott lévő nyári rezidenciájába, a Norbulingkába, a tibeti vezető egyértelműen azt felelte, hogy reméli, hogy továbbra is Indiában élhet, de természetesen szeretne ellátogatni Tibetbe, mivel úgy látja, hogy Kínában “változások” kezdődtek.

„Most Kína is változik… Azt hiszem, Tibetben sokan szeretnek engem.. hasonlóan, sok kínai is szeret engem, ezért akarják, hogy menjek vissza Tibetbe. De én nem akarok ott maradni. Lhásza nagyon magasan van nekem… Dharamszala magassága nagyon is megfelel jelenlegi fizikai állapotomnak.” – mondta Őszentsége utalva a magashegyi problémákra, amivel sokaknak szembe kell nézniük akik a tibeti fennsíkra látogatnak. “Tibetben születtem, de szellemi tudásom innen, az indiai Nálandából származik.” – tette hozzá, a tibeti buddhista tanítások indiai gyökerére utalva. “Legalább a testem fele ide valósi.”

A 88 éves Dalai Láma ma is rendkívül aktív. A világjárvány alatt online formában, utána személyesen is folyamatosan adja tanításait. Október 2-tól várhatóan naponta ad majd tanításokat Dharamszalában, majd 10-én Gangtokba utazik, nem messze a kínai határtól, ahol a Doklam-fennsíkon a kínai és az indiai hadsereg 2017-óta néz egymással farkasszemet. Az éve első felében, szokásához híven egy hónapot eltöltött már Ladakban. A tervek szerint a karnatakai Bylakuppe városát is meglátogatja, ahol a dharamszalai után a második legtöbb tibeti menekült él. Itt, várhatóan Barack Obama, volt amerikai elnök is csatlakozni fog hozzá. 

Kína már eddig is hevesen tiltakozott a Dalai Láma és magas rangú amerikai tisztviselők találkozói ellen. Így történt ez idén júliusban is, amikor Őszentsége Delhiben találkozott Uzra Zeyla, civil biztonságért, demokráciáért és az emberi jogokért felelős államtitkárral, aki egyben az Egyesült Államok tibeti ügyekért felelős különleges koordinátora is.

 

Forrás – The Hindu

A kiemelt kép – The Hindu

 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó