
- 2023 december 10.
Március 11-én avatták fel a vietnámi Lam Dong tartományban lévő, szintén nemrég felavatott szellemi és kulturális központ, a Samten Hills Dalat területén a világ legnagyobb imamalmát. A “Drigung Kagyü Rincsen Khorcsen Khorve Go Gek” nevű hatalmas imakerék, ami a hivatalosan is bekerült a Guinness világrekordjai közé, 37 méter magas, 16,5 méter kerületű, rézből készült, 200 tonna súlyú és 24 karátos arannyal van bevonva.
(Videó a központról:)
Az imakerék avatásán számos helyi politikai és vallási vezető vezető vett részt, köztük Nguyen Huu Dzung, a Vietnami Hazafias Front Központi Bizottságának alelnöke, aki így nyilatkozott: „Vietnam egy olyan ország, ahol a buddhizmus számára kedvezőek a feltételek és teljes a különböző iskolák közötti összhang. Vannak északi és déli buddhista irányzatok, zen buddhizmus, Tiszta Föld buddhizmus és tantrikus buddhizmus, beleértve a Vadzsrajána buddhizmust is. Mindemmellett a vietnámi buddhizmusban létrejöttek egyedi iskolák is, amelyek csak Vietnámban találhatóak meg, ilyen például a Truc Lam Yen Tu zen iskola és a kolduló buddhista iskola. Ezek együtt léteznek, támogatják és kiegészítik egymás értékeit, az emberek figyelmét az igazságra, az együttérzésre és a szépségre irányítják.”
A Samten Hills Dalat szóvivője szerint: “Ez a spirituális és kulturális komplexum el fogja nyerni a vietnámi buddhista közösség figyelmét. A világ legnagyobb imakerekével a Samten Hills Dalat felelőséget vállal egy spirituális és kulturális tér megteremtéséért, a történelemi hagyomány felélesztéséért, és abban, hogy jelentős örökséget hagyjon, olyat, amilyen évszázadokkal ezelőtt virágzott a Li és Tran dinasztiák alatti Vietnámban. Ezek az örökségek még mai napig is komoly értéket képviselnek a vietnámi emberek szellemi életében.”
(Videó az avatásról:)
A központ és az imakerék is szabadon látogatható az érdeklődők, turisták és zarándokok számára. A Samten Hills Dalatba látogatók megtekinthetik a buddhákat, bódhiszattvákat ábrázoló míves festményeket vagy a központ pazar természeti környezetében gyönyörködhetnek. A központ alapítása és építészeti stílusa is a vadzsrajána buddhizmushoz kötődik, de szándékuk szerint ökumenikusak, a barátság és a béke kultúráját szándékoznak képviselni a buddhista irányzatok, a vallások és a nemzetek között.
A komplexumot holisztikus úticélnak szánják a test, az elme és a lélek számára. Az alapítója a tiszteletreméltó Drubvang Szönam Dzsorfel buddhista szerzetes, aki észak-indiai Ladakhból érkezett Vietnámba. Követőivel és a Vietnámi Buddhista Szövetség támogatásával közösen hozta létre a Drikung Kagyü Szamten Ling Vietnámot, ami a vietnámi vadzsrajána buddhisták központi kulturális és szellemi szervezete.
Forrás – Buddhisdoor
Kiemelt kép: nld.com.vn
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
Könyvajánló beszélgetés Gáncs Nikolasszal: Shodō – Az ecset útja c. könyvének harmadik, bővített kiadásáról Riporter: Udvardi Márton (2023) „Gáncs Nikolasz és Zsidákovits Judit kalligráfiáról írott
Életút interjú Pető Tóth Károly költővel arról, hogy miként lesz valaki költő egy költőtárs javaslatára vagy koan író egy zen koan olvasásától. Beleshetünk kissé az
December 4-én, hétfőn avatták fel szerzetesnők egy új csoportját gesemává az indiai Bódhgajában. A csoport hét szerzetesnőből állt, akik így megkapták a tibeti gelug hagyományvonal