
- 2023 december 11.
Kína a Jarlung Cangpón, a tibetiek szent folyóján készül felépíteni a világ eddigi legnagyobb vízerőművét, illetve az ehhez szükséges gigantikus duzzasztógátat. Ezzel szeretne az ország közelebb lépni karbonsemlegességi célkitűzéseihez, azaz, hogy 2060-ra teljes mértékben széndioxid kibocsájtás mentessé váljon.
A Jarlung Cangpó a világ legmagasabban, 5000 méteres magasságban eredő folyója, amelynek partjai mentén alakult ki az első ősi tibeti császárság, a Jarlung kultúra. A folyó a Tibeti Autonóm Területet elhagyva Indiába érkezik, ahol a négy nagy szent folyó egyikeként, Brahmaputraként tisztelik, majd Banglades területén ömlik a Gangeszbe. Tibetben ez a legnagyobb folyó és világviszonylatban is a kilencedik legnagyobb vízhozammal rendelkezik.
Kép: Al-Dzsazíra
A Tibet fővárosától, Lhászától kicsivel több, mint száz kilométerre hömpölygő Jarlung Cangpó különleges spirituális jelentőséggel is bír a tibeti kultúrában, őt tekintik Dordzse Phagmó istennő földi megtestesülésének.
A folyó 2700 méter esés után hagyja el a Tibeti-fennsíkot, majd egy kanyonba érkezik. Ez a világ legnagyobb kanyonja, háromszor olyan mély, mint az amerikai Grand Canyon. Itt tervezik a gáttal felduzzasztani a folyót.
Kép: tibetdiscovery.com
A világ jelenlegi legnagyobb erőműve Kínában található a Jangcén, amelynek megépítéséhez jóval több mint egy millió embert kellett kitelepíteni. A tibeti erőmű ennél lenne háromszor nagyobb kapacitású, azaz 60 gigawattos. A hatóságok szerint a kisebb népsűrűség miatt itt jóval kevesebb kiköltöztetéssel számolni, de számokat nem árultak el.
A beruházást környezetvédelmi és geopolitikai okokból is erős kritika éri. Mint az közismert egy ilyen méretű duzzasztógát egy folyón rendkívül jelentős mértékben megváltoztatja a környék ökoszisztémáját, ami – mint azt már a Mekong esetében is láthattuk – kellő átgondoltság nélkül roppant káros lehet a természeti, emberi és gazdasági környezetre.
A beruházás jelentősen befolyásolhatja a Jarlung Cangpó alsó folyásánál Indiában és Bangladesben élő több tízmillió ember megélhetését a csökkent vízhozam és ennek a halászatra gyakorolt hatásai miatt.
Indiában Brahmaputraként ismert a folyó. Több ezer halászközösség egyetlen megélhetési forrása. Kép: Al-Dzsazíra
Kína és India között amúgy is meglehetősen feszült a viszony a kasmíri határviták miatt, és mivel az erőmű alig harminc kilométerre épül majd az indiai határtól, sokan tartanak tőle, hogy újabb konfliktusforrás lesz a két atomhatalom között.
Forrás: Al-Dzsazíra
Hírszerkesztő Fenyvesi Róbert
A Londonban élő Singhashri Gazmuri több mint 17 éve elkötelezett mindfulness-gyakorló, és több mint 10 éve tanít formális és informális keretek között. Szakmai háttere ifjúsági
Könyvajánló beszélgetés Gáncs Nikolasszal: Shodō – Az ecset útja c. könyvének harmadik, bővített kiadásáról Riporter: Udvardi Márton (2023) „Gáncs Nikolasz és Zsidákovits Judit kalligráfiáról írott
Életút interjú Pető Tóth Károly költővel arról, hogy miként lesz valaki költő egy költőtárs javaslatára vagy koan író egy zen koan olvasásától. Beleshetünk kissé az