A világ meggyógyítása: Az első probléma

José M. Tirado ‘ö-Zér Dzsamgön Dordzse cikkét az elkötelezett buddhizmusról Buddhistdoor internetes magazinból idézzük:

Az “elkötelezett buddhizmusnak” nevezett ösvény számomra azokban a kérdésekben gyökerezik, amelyeket még gyerekkoromban tettem fel, amikor minden este a vietnámi háborút néztem a tévében, nevezetesen: hogy mit jelent buddhistának lenni amikor valaki szétbombázza a szomszádságodat? Amikor megerőszakolják az anyádat és a nővéredet? Amikor megölik az öregeket? Amikor felgyújtják a termést, a házakat, és egész falvakat azért, hogy “megvédjék őket”? Amikor a “demokrácia” nevében megszállják az országodat és ahelyett hogy véget vetnének mindennek, azokat támogatják akik ezt teszik veled. 

Később rájöttem arra, hogy ezeket a kérdéseket a saját házunk táján is fel kellene tenni: mit jelent buddhistának lenni, amikor az adó-dollárjainkból ilyen dolgokat támogatunk? Mit jelent buddhistának lenni, amikor a társadalom amiben élsz szemet huny saját gyilkos politikája felett? Mit jelent buddhistának lenni, amikor a fekete barátaidat alacsonyabb rendű emberként kezelik? Az ilyen kérdések engem is nyugtalanítottak.

A buddhizmus igen ékesszólóan beszél a szenvedés különféle fajtáiról, amiknek ki vagyunk téve, például a “szenvedés szenvedéséről”. Ez mind szép és jó volt, de én azt is látni akartam, hogy ezek a tanítások hogyan képesek megállítani a háborút, enyhíteni a szegénység vagy a diszkrimináció okozta hétköznapi szenvedést, hogyan segíthet a közösségeket békésebbé és szeretettelibbé tenni, hogy kevésbé előítéletesebbé, befogadóbbá és egyenlőbbé váljanak. Nem kérek elnézést azért a bennem élő feszültségért ami egy olyan aktivizmus felé terelt amely felhívta a figyelmet az igazságtalanságra, amely mindig háborúellenes volt és amely szilárdan baloldali irányultságú maradt. Ez vagyok én. De ahogy folytattam a saját utamat, megtaláltam a módját annak, hogy egyesítsem életem e két sarokpontját. Azt tapasztaltam, hogy a meditáció gyakorlása és tanítása segítségemre van abban, hogy segítségére lehessek másoknak, hogy legalább azt a pontot érjék el, ahonnan képesek szembesülni saját előítéleteikkel és mintázataikkal, ahonnan ezt követően, az ülőpárnáról felkelve segíthetnek az emberi szenvedés ilyen problematikus megnyilvánulásainak kezelésében. Azért, hogy meggyógyítsuk ezt a sérült világot. Hogy elgondolkodjunk azon mennyire részesei vagyunk mindannyian és ezért közösen kell megküzdenünk nem csak a külső megnyilvánulásaival, hanem a gyökérokaival is. Ezek a gyökérokok bennünk vannak. 

A Thich Nhat Hanh-nal való találkozásom és az általa erre a feszültségre adott elnevezés, az “elkötelezett buddhizmus” arra késztetett, hogy olyan hasonlóan gondolkodó embereket keressek, akik szintén ilyen dilemmákkal küzdenek. A Narópa Intézetbe (ma Narópa Egyetem) mentem, mivel pont ezen a területen kínáltak MA képzést. Rájöttem, hogy az őslakos közösségekkel, a közép-amerikai menekültekkel, a hajléktalanokkal, az atomerőmű ellenes törekvésekkel, a környezetvédelemmel és a kórházlelkészségben végzett munkám mind-mind a világunk gyógyításának egy-egy eszköze lehet. Egyre erősebb meggyőződésemmé vált, hogy az olyan buddhizmus amely elszakadt ezektől a témáktól, nem az én buddhizmusom. 

Az egyik ilyen átformáló pillanat számomra az volt, amikor egy thaiföldi buddhista szerzetessel találkoztam aki korábban híres bíró volt, aki segített megszabadítani a közösségét a drogoktól és az erőszaktól. Megkérdeztem tőle, hogy miért lett szerzetes, ha olyan hatékony volt a körülötte lévő világ súlyos problémáinak megoldásában? “Azért mert rájöttem, hogy a világ problémája én vagyok!” – válaszolta.   

Pszichológusként és oktatóként ötven éve jórészt azon dolgozom, hogy egyesítsem ezt a két törekvést: a buddhista gyakorlatok által kínált elemzés és átalakítás belül megélt mélységét és egy kifelé irányuló törekvést arra, hogy meggyógyítsam a világot a fájdalmaiból, azokból amelyek konkrétan megnevezhetőek és komoly gyakorlati következményekkel járnak a környezetemben. Nem voltam “sikeres”, ha a sikert a bizonyossággal mérjük. Most is folyton kételkedem. Kételkedem abban, hogy képes vagyok-e bármi változást elérni. Kételkedem abban, hogy kell-e folytatnom egyáltalán, főleg akkor amikor egy sokkal nyugodtabb, elmélyültebb élet hívogat. Azonban épp az ilyen problémákkal való küzdelem az életem. Rájöttem, hogy mindig is ezt az ide-oda mozgást fogom végezni. Akár a be- és a kilégzés. Kifelé fogok mozdulni amikor meglátom azt, amire pozitívan tudok hatni és befelé, amikor kiakadok és igazi egyensúlyra kell lelnem, egy olyan középpontra amely támogat engem a küzdelemben. 

Azt hiszem igaza volt annak a szerzetesnek: a világ problémája tényleg én vagyok, és ennek a problémának a megoldása, a külső és belső küzdelem a legfontosabb feladatom. Enyhíteni kell azokat a fájdalmakat amelyek abból erednek, hogy túlságosan kibillenek az egyik irányba: az egyik az elszigetelődés és az önmagamra való összpontosítás, a másik a szenvedés külső megnyilvánulásaiban való elmerülés – ez az a komoly feladat amit vállaltam.     

És hogyan kapcsolódik ez a meditációhoz?

Ahogy én látom, a meditáció gyakorlása a kiindulópontja lehet a világ iránti elköteleződésnek, a világ gyógyításának. A gyakorlatok megosztása révén azt tapasztalom, hogy tényleg vannak akik a buddhizmus iránti lelkesedéssel távoznak, de vannak olyanok is akik csak kérdéseket tesznek fel maguknak azért, hogy mélyebben rálássanak arra, kik is ők valójában, és hogy eltávolodjanak egy kicsit az én és a mások szűklátókörű elképzelésétől. Egy kicsit rugalmasabbak, felszabadultabbak és nyitottabbak lesznek ettől. 

Ez a nyitottság az, úgy gondolom, ahol a világunk gyógyulni kezd. 

Azonban ez önmagában nem elég: továbbra is foglalkoznunk kell a mohóságunkal amely egész fajokat irt ki és kockára teszi az egész emberiség létét is. Még mindig azokon a ösztönökön kell dolgoznunk amelyek háborúba sodornak vagy háborús szándékhoz vezetnek. Továbbra is enyhítenünk kell a még mindig létező szégyenteljes szegénységen és meg kell szüntetnünk azokat az abszurd nézeteket, hogy az egyik ember értékesebb a másiknál.

De ha képesek vagyunk megnyitni magunkat arra, hogy másként lássunk és vesszük magunknak a bátorságot hogy úgy is maradjunk, hogy együtt üljünk a fájdalommal és megnyíljunk a mindannyiunkban ott rejlő végtelen lehetőségek tere előtt, akkor nekilátunk megváltoztatni a világ első problémáját. 

Önmagunkat.

José M. Tirado költő, pszichológus, buddhista pap és politikai író. Szakszervezeti vezető volt a Warner Bros. Pictures-nél, társalapítója a forgatókönyvírók latin írói csoportjának, jelenleg pedig Ed.D fokozatra jelölt az Izlandi Egyetemen, ahol meditációt oktat az érdeklődőknek. Egy fejezet megírásával járult hozzá a “Békemozgalmak világszerte” című kötet létrejöttéhez, valamint írt egy cikket az  International Journal of Transpersonal Studies című tudományos folyóiratba az “Üresség és a pszichológia” témában. Cikkei jelentek meg továbbá a CounterPunch, a Sacred Hoop, a Dissident Voice, a Levekunst: Art of Life folyóiratokban. Több mint negyven éve gyakorolja a buddhizmust: a zent a Tiszta Föld gyakorlatait, és a vadzsrajánát. Jelenleg a himalájai (tibeti) buddhizmus nyingma Aro gTér hagyományának tanítványaként képzi magát. 

Forrás – Buddhistdoor

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert