- Műsorajánló
Kambodzsában újra bevett gyakorlat a szerzeteseknek illetve a kolostoroknak történő étel- és italfelajánlás. Most azonban arra kérik a nagylelkű adakozókat, hogy hagyják abba az energiaitalok, a cukrozott üdítők valamint az egészségtelennek nyilvánított táplálékok adományozását.
A vezető kambodzsai hírportál, a Kiripost arról számol be, hogy egy diabétesz-szakértő, aki már több mint 15 éve foglalkozik a témával, Dr. Bun Socheat kutatásai szerint a szerzetesek körében sokkal magasabb a cukorbetegek aránya, mint általában a civil lakosságban.
Érvelése szerint ennek az lehet az oka, hogy a szerzetesek naponta ugyan csak kétszer ehetnek, viszont bármikor ihatnak.
„Ha többet eszünk, mint ami a testi szükségletünk, a test a felesleget zsírrá alakítja és elhízunk” – mondta Socheat.

A szerzeteseknek a testmozgás hiányával is inkább szembe kell nézniük mint a többi embernek, mivel az utóbbiak könnyebben elégethetik a felesleges kalóriákat, mivel szabadidős tevékenységként mozoghatnak, sportolhatnak.
Dr. Socheat azt is észrevette, hogy a városi környezetben élő szerzeteseknek gyakran ajánlanak fel magas cukortartalmú energiaitalokat. Vidéken inkább teaval kínálják őket, de sokszor ebben is magas a cukortartalom épp úgy mint a sűrített tejben, amit szintén gyakran adnak a szerzeteseknek.
A többletkalóriák bevitele testsúlynövekedéshez vezet a szerzeteseknél, aza elhíznak. A túlsúly, a kövérség és a mozgás hiánya jelentik a legnagyobb kockázati tényezőt a kettes típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulásában” – jegyezte meg az orvos.
A kambodzsai külügyi hivatal egyik vezetője is megerősítette, hogy szokatlanul magas a cukorbetegek aránya a szerzetesek körében.
A pagodák vezetői most arra kényszerültek, hogy napi egy dobozra korlátozzák a fiatal szerzetesek energiaital fogyasztását, és ezzel párhuzamosan cukormentes alternatívákat, például tejet javasoljanak a szerzetesek számára.

Egy 29 éves tartalomkészítő, Rithy Ros, aki többnyire a buddhizmus és a társadalmi kérdések összefüggéseiről oszt meg tartalmakat, kampányt indított egy beteg szerzetes megsegítésére. Célja, hogy találjon 200 olyan nagylelkű adakozót, akik havonta 5 dollárt szánnak egy szerzetes gyógykezelésére, aki a túlzott tésztaevéstől és energiaital ivástól betegedett meg a veséje. A Vat Ang Praszat kolostorban élő szerzetesnek rendszeres dialízisen kell átesnie. Ez az eljárás segít átmosni a szervezetét, eltávolítani a káraos salakanyagokat, mivel a veséje erre már nem képes.
Dr. Socheat arra szólítja fel a buddhistákat, hogy hagyjanak fel az energiaitalok adományozását épp úgy, ahogy sikerült az országban megtiltani a szerzetesek cigarettával való ellátását. Az orvos azt javasolja, hogy inkább vizet, alacsony kalória tartalmú élelmiszereket illetve gyümölcsleveket adjanak a szerzeteseknek.
A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (International Diabetes Federation – IDF) 2019-es adatai szerint Kambodzsában minden 16. lakos cukorbeteg, ami a teljes felnőtt lakosság 6,3%-a.
Forrás – Kiripost
A kiemelt kép illusztráció – AFP
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

Szathmári Botond, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára is a vietnámi Ho Si Minh-városban járt a Tiszteletreméltó Thich Nhat Tu főszerzetes meghívására, a Kőrösi Csoma Sándor emlékére

A Dalai Láma – A boldogság tanítása sajtóvetítésén jártunk és beszélgettünk Papp Jánossal, Őszentsége magyar hangjával, a filmet forgalmazó JUNO11 képviseletében Sümeghy Claudiával, Thinlay Chukkival, Őszentsége, a XIV.

„Évekbe telt, mire megtanultam az ő nyelvét, úgymond. Ő nem feltétlenül szavakban fejezi ki a szeretetét és önmagát, hanem mondjuk érintéssel, vagy a főzésben, tehát