Főoldal > Az első buddhista általános iskola Ugandában

Az első buddhista általános iskola Ugandában

Márciusban megnyitotta kapuit az első ugandai buddhista általános iskola. Ezt az első ugandai származású théraváda szerzetes, az Uganda Buddhista Központ vezetője, a tiszteletreméltó Bhikkhu Buddharakkhita jelentette be. 

Bhante-Buddharakkhita – dharma.org_

“Ez egy olyan iskola lesz amiben az emberek megtanulják képezni a kezüket, a fejüket és a szívüket is a meditáción keresztül” – mondta Bhikkhu Buddharakkhita.

Az iskola ingyenes oktatást biztosít a helyi közösségekből érkező gyerekeknek. Jelenleg 24 gyermek iratkozott be az óvodai programjukba, a Béke Iskolába. Ők még csak 3-5 évesek és a környező falvakból érkeztek. Az intézmény fenntartására három teljes állású tanárt és két kisegítő személyzetet tudnak finanszírozni.

Uganda Buddhist Center

A Buddhista Központ szoros kapcsolatot ápol Thaifölddel. A Kenyába akreditált thaiföldi nagykövet nyitotta meg az iskolát és nem ez volt az első látogatása. Egy 2020. augusztusában tett látogatása során így méltatta a Központot és az oktatás iránti elköteleződését:

“Nagyon boldog vagyok, hogy a buddhizmus ilyen messzire eljutott, Ázsiából Afrikába. A buddhizmus nagyon fontos szerepet játszik a thai társadalomban. A buddhizmus nem csak vallás, hanem életforma is. Egy módszer ami arra tanít minket, hogyan járjunk a megszabadulás felé vezető ösvényen. Hiszem, hogy az Uganda Buddhista Központ ugyanúgy fogja szolgálni Ugandát és az itt élő thai közösséget, mint ahogy a thai templomok teszik ezt Thaiföldön. Szeretném biztosítani Önöket, hogy a Thai Királyi Nagykövetség Nairobiban, valamint a Thai Királyi Konzulátus Ugandában támogatni fogja a buddhizmus terjedését Ugandában. Nagy örömmel szereztem tudomást arról, hogy Barbara Mulwana tiszteletbeli konzul a nairobii Thai Királyi Nagykövetségről folyamatosan támogatja a Buddhista Központot.

A Buddhista Központ nagy szerepet játszhat abban, hogy a buddhizmuson keresztül kapcsolatot teremthessen az ugandaiak és a thaiföldiek között. Nagyon köszönöm mindezt Bhikkhu Buddharakhitának!”

A megnyitó ünnepségről egy videót tett közzé a SEE TV Uganda a Youtube csatornáján:

A Központ így nyilatkozott a célkitűzéseiről: “A Béke Iskola célja etikus tanulási környezetben biztosítson oktatást, hogy a gyerekek lelkiismeretes állampolgárokká váljanak. Az iskola arra törekszik, hogy egy tudatosság alapú oktatást nyújtson, ami hozzá fog járulni a belső és külső béke megteremtéséhez és a természeti környezet megóvásához. Az iskola buddhista szemléleten alapul, de olyan hagyományos afrikai etikai értékeket is ápol mint az ‘Ubuntu’ filozófia, ami ‘az egész emberiséget összekötő egyetemes kötelékben való hit.’ 

Uganda Buddhist Center

Az Uganda Buddhista Központ az első és mindez idáig egyetlen buddhista intézmény Ugandában. 2005-ben alapította Entebbe városában Bhikkhu Buddharakkhita miután hazatért indiából. Oda kereskedelmi diploma megszerzéséért ment, de thai szerzetesekkel való találkozása örökre megváltoztatta az életét. Bhante így emlékszik vissza a kezdetekre:

“1990-94 között Indiában tatrtózkodtam, mielőtt Thaiföldre utaztam, hogy 1995 és 1998 közötti ott tartózkodásom során felfedezzem a kultúrájukat és a buddhizmust. Végül 1999-ben lehetőséget kaptam arra, hogy az Egyesült Államokba utazzak, ahol a Tathágata Meditációs Központban találkoztam burmai mesteremmel a néhai tiszteletreméltó Sayadaw U Szílánandával akinek a felügyelete alatt megkezdtem a képzésemet. Végül ugyanebben a buddhista központban kaptam meg a teljes felavatásomat 2002-ben.”

Egy korábbi, 2020-as, a Guardiannak adott interjúban így vallott a küldetéséről a tiszteletreméltó: 

“Théraváda buddhizmust tanítok de egy kis afrikai ízzel, hogy az itteni emberek is megértsék a Buddhát, ne valami távoli, furcsa ázsiai dologként tekintsenek rá. Sok embert látok szenvedni Ugandában és Afrikában. A szerepemet, a buddhista szerzetes szerepét egyfajta játékszabályokat átíró, paradigmaváltó szepnek tartom, ami átváltja a szenvedést boldogsággá Afrikában. Egész Afrikában úgy 3000 buddhista él, Ugandában a számuk 35. A legtöbben Dél-Afrikában élnek a legmagasabb számban, mert sokan vannak köztük akik Ázsiából érkeztek az aranybányákba dolgozni és végül tempolomokat alapítottak.

 

Buddhistdoor

Uganda Buddhist Center –  Peace School

Guardian 2020

See TV Uganda – Youtube

 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó

Hírek

Metta meditációs elvonulás Magyarországon

METTA MEDITÁCIÓS ELVONULÁS MAGYARORSZÁGON 2024. június 13-16. Angol nyelven, magyar tolmácsolással „A gyűlölet soha nem ér véget gyűlölettel. A gyűlöletet egyedül a szeretet győzheti le.

Hírek

Buddhista béketábor Ugandában

Március végén-április elején egy főleg gyerekeknek szóló, egyhetes béketábort szervezett az Ugandai Buddhista Központ (Uganda Buddhist Center – UBC) a tiszteletreméltó Bhanté Ószádha és a