Főoldal > Az ENSZ főtitkárának Vészák ünnepi üzenete
- Műsorajánló
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkárának Vészák ünnepi üzenete:
Szívből jövő jókívánságomat küldöm mindenkinek, aki idén is ünnepli a Vészákot, a buddhisták millióinak szent eseményét világszerte!
Miközben születését, megvilágosodását és távozását ünnepeljük, mindannyian inspirálódhatunk a tanításai által.
Ahogy az emberiség egész családja szenved a koronavírus-járványtól, emlékeztethetjük magunkat az egyik szútra soraira: „Mivel minden lény ki van téve a betegségnek, én is beteg vagyok.”
Az egységnek és a mások szolgálatának üzenete most fontosabb, mint valaha. Csak közös összefogással állíthatjuk meg a koronavírus terjedését és gyógyulhatunk meg.
Vészák napján ünnepeljük együtt a Buddha bölcsességét úgy, hogy megvalósítjuk a gyakorlatban másokért, együttérzéssel és szolidaritással, és azáltal, hogy megújítjuk a békésebb világ építésére irányuló fogadalmunkat.

Forrás: Az ENSZ hivatalos honlapja
Fordította: Fenyvesi Róbert

Metta Mandala – A szerető kedvesség otthona Adamcsek Alíz közgazdász, mindfulness oktató, Jack Kornfield és Tara Brach tanítványa. Március végén többedmagával egy új jógastúdiót nyitott

A Kínai Buddhista Szövetség (China Buddhist Association – CBA) küldöttsége Cung Hszing alelnök vezetésével március 30. és április 2. között Szöulba látogatott. Részt vettek a

A támadások egy olyan időszakban történtek, amelyet általában a erényes tettek bemutatásának, az elmélkedésnek és a közösségi ünneplésnek szentelnek. A Thingyan a mianmari théraváda