Főoldal > Bhután újranyitja határait

Bhután újranyitja határait

Június 30-án jelentették be a hatóságok, hogy Bhután újra megnyitja a határait a külföldi turisták előtt, de csak szeptember második felében. A nyitás a több mint két éves, szigorú lezárásoknak vet véget. A kis himalájai monarchia 2020 március 30-án zárta le határait, miután az első koronavírusos beteget észlelték.

Az intézkedések hatására a nyolszázezer főt számláló királyságban kevesebb mint 60.000 fertőzés és 21 haláleset volt.

A járvány miatt az ország legfőbb bevételi forrásáról, a turizmus által generált jövedelemről kellett lemondjon. Az ország gazdasága zsugorodott és ez sokakat taszított szegénységbe, főleg a turizmusból élőket.

A Bhutáni Turisztikai Tanács (Tourism Council of Bhutan – TCB) bejelentése szerint szeptember 23-ától fogadnak újra külföldi vendégeket de némileg módosított feltételekkel.

kép – CNN Travel

Az országba a beutazás a világjárvány előtt sem volt egyszerű. A természeti környezetét és kultúráját védő festői szépségű ország csak meghatározott számú vízumot adott ki eddig is, ezen felül különféle kötelező napidíjakhoz kötötte a beutazást.

Ezeket a díjakat módosítja majd szeptembertől a hatóság. A látogatónként és vendégéjszakánként 200 dolláros napidíjat (Minimum Daily Package Rate – MDPR) 290 dollárra emelte. Ezen felül a fenntartható fejlődés díjat (Sustainable Development Fee – SDF) több, mint háromszorosára, 65-ről 200 dollárra emelte. A tisztségviselők ezzel az emeléssel a turisták széndioxid-kibocsájtását kívánják ellensúlyozni. 

Tandi Dordzsi, a TCB elnöke aki az ország külügyminisztere is egyben elmondta, hogy: “”A világjárvány lehetővé tette számunkra, hogy újratervezzük, hogy újragondoljuk, hogyan lehet az ágazatot a legjobban strukturálni és működtetni úgy, hogy közben a karbonlábnyomunkat alacsonyan tartjuk.”

A tarifák emelésén túl a hatóságok felülvizsgálják a szolgáltatókra, szállásadókra, utazásszervezőkre, sofőrökre és idegenvezetőkre vonatkozó szabályzásokat is. 

Bhutánban eddig is csak szervezett,  idegenvezetők által vezetett és kötött útvonalon történő utazás volt lehetséges. Különböző “csomagokból” választhatták ki a számukra legérdekesebbet az utazók. Ez némileg enyhülni fog a nyitás után, hiszen a látogatók szabadon választhatják meg az idegenvezetőiket és némileg megtervezhetik az útvonalaikat, ami eddig nem volt lehetséges. 

Az országban ötvenezer főt foglalkoztatott eddig a turizmus és a járványt megelőző három évben évi átlagban mintegy 84 millió dollár devizabevételt jelentett a költségvetésnek.

A királyság 1974-ben nyitotta meg a kapuit, de meglehetősen csekély, mindössze 300 felső kategóriás vendéget volt hajlandó fogadni. Az utolsó járvány előtti évben a turisták száma már 315.600 volt, ami az azt megelőző évnél is kicsit több mint 15%-al több.

A fővárosban, Thimpuban működő Always Bhutan Travel utazásszervező cég vezetője, Szangé Phuncó optimista. Tudja, hogy a megemelkedett díjak elriaszthatnak bizonyos látogatói rétegeket, de a tehetőseket nem. 

Akik tudnak költeni, azokat szívesen látjuk. Nagyon izgatottak vagyunk!” – mondta Szangé Phuncó.

Magyarországon a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság szervezésében lehet beutazni Bhutánba. Aki szeretne a kis himalájai országba utazni keresse fel a honlapjukat.

 

Források – CNN Travel

Kuensel online

Firefox Tours

Northeast Live/Youtube

 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó