Főoldal > Budapest – Shanghai: kiállítás a Hopp Ferenc Múzeumban
- Műsorajánló
Szeptember 21-én Sanghay – Sanghai: Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között címmel új kiállítást nyitott a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. A cím az emblematikussá vált távol-keleti nagyváros, Shanghai és a két világháború közötti időszak ellentmondásos hazai Kelet-képét jól reprezentáló budapesti mulató, a Sanghay bar nevét kapcsolja össze.
A kiállítás célja, hogy egyrészt a Shanghaiban akkoriban élő és tevékenykedő magyarok (többek közt a Hopp Múzeumba került) hagyatéka révén bepillantást engedjen a kínai metropolisz világába, másrészt hogy a magyarországi művészetben a keleti hatások bemutatásával megjelenítse az eddig kevéssé vagy egyáltalán nem kutatott területeket.
A tárlaton látható nyolcvannyolc digitális fotó, három filmrészlet és kétszáznál is több műtárgy mellett interaktív elemek is segítik az ismeretszerzést. A kiállításhoz készült magyar, illetve angol nyelvű katalógusban többek között filmtörténeti, tánctörténeti, építészeti és viselettörténeti tanulmányok szerepelnek. A gazdagon illusztrált tanulmánykötet húsz szerző együttműködésével jött létre.
A 2018. április 8-ig látható anyagot a kiállításhoz kapcsolódóan kultúrtörténeti előadás-sorozat, építészeti nap, tematikus workshopok, havi rendszerességgel jelentkező Shanghai-filmklub, valamint múzeumpedagógiai foglalkozások is kísérik.
Teljes szívemből csatlakozom ahhoz az erőteljes békefelhíváshoz, amelyet a Szentatya, Leo pápa a virágvasárnapi szentmisén fogalmazott meg. A fegyverek letételére és az erőszak elutasítására irányuló

Konferenciát tartottak az Európai Parlamentben „Cselekvő együttérzés: az életről való gondoskodás globális etikája” címmel, ezzel is tisztelegve Őszentsége, a 14. Dalai Láma életműve előtt. A

Analóg Angelika budapesti festőművész, aki absztrakt, mégis Budapest hangulatából építkező képeket alkot, könnyen felismerhető, erős vizuális világgal. A START Galéria Budapest alapítójaként nemcsak saját munkáit