- Műsorajánló
A Man Booker-díjat minden évben a legjobb angol nyelvű szépirodalmi műnek ítélik oda; a győzelem nemzetközi elismeréssel és sikerrel jár. Idén az amerikai George Saunders “Lincoln a Bardóban” című könyve kapta az elismerést.

A könyv Abraham Lincoln története, aki 11 éves korában elhunyt fia kriptáját látogatja meg.
Saunders így mesél a sztori születéséről:
“Olvastam korábban buddhista szövegeket és tudtam, hogy a Bardó egyfajta átmeneti állapot a halál és a reinkarnáció pillanata között. Arra gondoltam, ez érdekes módon boríthatna meg egy hagyományos szellemtörténetet.”
A díj kihírdetésénél Lola Young bárónő, a Man Booker-díj elnöke így fogalmazott:
“Eme roppant eredeti regény formája és stílusa humoros, intelligens és szívbemarkoló történetet közvetítenek. A Lincoln a Bardóban kiemelkedik a verseny többi műve közül innovációs értékében; stílusában és abban, ahogy paradox módon életre tudta kelteni ezeket a nem igazán halott lelkeket ebben a másvilágban.”
Az író 2014-ben így nyilatkozott arról, hogyan alkot:
“Észrevettem az írói munkám során, hogy amikor valamit igazán intenzíven csinálok, és tényleg érdekel a dolog – a végére jutni, megtalálni az igazságot benne, akkor az valahogy mindig dharmikus lesz. Ha igazán, tényleg érdekel az igazság, akkor amit találsz, az a Dharma lesz.”

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő