Főoldal > Buddhista-muszlim fellépés a népírtás ellen
- Műsorajánló
Bangladesben, Cox’s Bazaarban tartott konferenciát számos buddhista és muszlim vallási vezető november 21-22-én. A téma a rohingya menekültek kérdése volt, valamint tágabb értelemben a buddhizmus és az iszlám együttműködése Ázsiában.
A konferenciának helyet adó város egyben a legnagyobb rohingya menekülttábor helyszíne is. A menekültkérdésen kívül fő téma volt a nők vallási vezetőként való szerepvállalása, valamint a vallások szerepe a klímakatasztrófa elleni fellépésben. Az első hasonló konferencián már megfogalmaztak egy közös dekrétumot ezzel kapcsolatban, mely a „Harmóniában élni a környezettel” címet viseli. A 2015-ben, Indonéziában megtartott első konferencia óta a klímavédelmet ösztönző dokumentumot számos helyi nyelvjárásra fordították le és terjesztették el a legkisebb iskolákig és vallási körökig.

Az idei konferencia után közös nyilatkozatban foglalták össze az eredményeket. Ebben azt olvashatjuk, hogy a meghívottak közösen megerősítették elköteleződésüket a 2015-ös konferencia alapelveihez, mely a szélsőséges vallási viselkedést elítéli és békés, harmonikus, befogadó társadalmat kíván építeni.
Kifejezték továbbá azt a véleményüket, hogy a vallási vezetőknek, köztük a nőknek és a fiataloknak is, kulcsszerepe van az ázsiai társadalmak és közösségek formálásában. Az ezzel járó áldozatos munka része az, hogy megértsék, mire van szüksége a közösségüknek, valamint hogy minden erejükkel a sztereotípiák, az előítélet, a hátrányos megkülönböztetés és a gyűlölet ellen dolgozzanak. Ez a menekültek kérdésére fokozottan érvényes: a vallási közösségek vezetőinek együttműködve kell megakadályozniuk, hogy a közelmúltbéli eseményekhez hasonlóak a jövőben megismétlődjenek.
A konferencia résztvevői megalapozták a vallásközi együttműködést a két világvallás közös alapértékeinek és céljainak megtalálásával. Ezek például az emberi méltóság, a diszkrimináció kerülése, a békés egymás mellett élés és a jólét keresése. Ezeket az ideálokat konkrét tervekkel segítik megvalósulni a jövőben.

Teljes szívemből csatlakozom ahhoz az erőteljes békefelhíváshoz, amelyet a Szentatya, Leo pápa a virágvasárnapi szentmisén fogalmazott meg. A fegyverek letételére és az erőszak elutasítására irányuló

Konferenciát tartottak az Európai Parlamentben „Cselekvő együttérzés: az életről való gondoskodás globális etikája” címmel, ezzel is tisztelegve Őszentsége, a 14. Dalai Láma életműve előtt. A

Analóg Angelika budapesti festőművész, aki absztrakt, mégis Budapest hangulatából építkező képeket alkot, könnyen felismerhető, erős vizuális világgal. A START Galéria Budapest alapítójaként nemcsak saját munkáit