- Műsorajánló

Japánban a kjótói Daigodzsi templom az űrben kívánja testvértemplomát megalapítani. Egy műholdfejlesztő céggel együttműködve 2023-as indítással egy műholdat kívánnak föld körüli pályára állítani, ami egy Dainyicsi Nyórai, azaz Vairócsana Buddha oltárt, szentiratokat és mandalákat vinne magával.

Kép: timeout.com/David Emrich/Unsplash
A templom képviselői szerint az ötlet kifejezetten a híveiktől érkezett, akik abbéli igényeiket fejezték ki, hogy imáikkal túl akarnak lépni a templom keretein, de a nemzeti határokat is át akarják törni. Az „égi templomot” Dzsotenin Góundzsinek fogják hívni. Az elnevezés két buddhista fogalom kombinációja: a „go” és az „un”, amik egyrészt a nagy idő áramlását és az embereket alkotó elemeket jelentik.
A Daigodzsi egyébként az egyik legősibb buddhista temploma, 874-ben alapították, a singon iskolához tartozik és a világörökség része. A templom februárban tartott először egy imaszertartást a világegyetem békéjéért és biztonságáért, azt tervezik, hogy rendszeressé teszik és ily módon kiterjesztik ezt az eseményt.

fb.com/gounji.space
A projektben egy kjótói székhelyű, Terra Space elnevezésű fejlesztő vállalatban találtak partnerre. Az alacsony pályán keringő és amúgy picike, körülbelül egy ékszerdoboz méretű kommunikációs műholddal az a céljuk, hogy egy bárki számára teljesen nyitott űrtemplomot hozzanak létre függetlenül attól, hol él a földön. A 30×20×10 cm-es műhold a földtől 400-500 km-es pályán fog keringeni, és 90 percenként kerüli meg a bolygót.

Kép: Asahi.com
„A felbocsátás után szeretnénk terjeszteni az ima világát, a műholdat használva buddhista szertartások megtartásához, az űrből közvetítve azokat” – mondta a templom egyik tisztviselője.
„Régen az embereknek volt a szomszédságukban egy templom, ahová rendszeresen tudtak járni. Azonban az emberek elköltözése más helyekre és a koronavírus járvány miatt is ez egyre nehezebb. Egy olyan templomot kívánunk építeni, ami könnyen elérhető az emberek számára” – mondta a Terra Space hivatalos képviselője.

A Terra Space elnöke Szadahiró Kitagava és a Daigodzsi templom apátja Dzsunna Nakada. Kép: japantimes.com
A vallási cél mellett a műhold kommunikációs feladatokat is el fog látni olyan hegyvidéki területeken, ahol – főleg természeti katasztrófák után – nincs mobilhálózat és internet hozzáférés.
A terv szépséghibája egyelőre annak finanszírozása. Egy ilyen kis méretű műhold megépítése és pályára állítása is minimum 200 millió japán jenbe, azaz úgy 500 millió forintba kerül. Így a beruházó további befektetőket keres, abban bíznak, hogy az űrrel kapcsolatos termékekből, szerencsehozó medálokból és a templom szolgáltatásaiból megtérülnek a költségek.
Források:
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő