Főoldal > Csan buddhisták és karmeliták közös konferenciája júliusban

- Műsorajánló
Az Ávilai Szent Teréz és Keresztes Szent János központ (CITeS) és a Hong Kong-i Egyetem Buddhista Tanulmányok Központja (CBS) bejelentette: Július 22. és 26. között vallásközi konferenciát rendeznek Ávilában, mely a „Szent Teréz miszticizmusa és a vallásközi párbeszéd második találkozása. Szeretet és Együttérzés a Csan/Zen buddhizmus és a karmelita spiritualitás értelmezésében.” nevet viseli.
Ahogy a címből kiderül, ez nem az első alkalom, hogy a CITeS és a CBS közös programot szervez. 2016-ban az ávilai keresztény szervezet azzal indította el a karmelita hitéletet más vallásokkal összehasonlító programsorozatát, hogy théraváda szerzetesekkel közösen rendezte meg a „Meditáció, szemlélődés, mint a béke ösvényei a théraváda és a karmelita rend nézőpontjából” címet viselő rendezvényt. A kongresszus hatalmas siker lett, így nem volt kérdéses a folytatás.
A négy napos találkozó alatt a két hagyomány követőinek lehetőségük lesz megismerkedni a másik vallásának elméletével és lelki gyakorlatával; feltárni a hasonlóságokat és a különbségeket az összetartozás és a kölcsönös tisztelet jegyében. A tanítások alapját Ávilai Szent Teréz és Keresztes Szent János, a katolikus hagyomány két meghatározó misztikusának szavai adják keresztény oldalról, míg a buddhista hitet Hui Neng (638-713), a Csan hetedik pátriárkájának gondolatai alapján ismerhetik meg a résztvevők.
A rendezvénynek Ávila történelmi városa ad otthont, mely 1985 óta világörökségi védettséget élvez. A szervezők szándéka szerint a teljes programot végig lehet követni majd online is, valamint utólag DVD-n is elérhető lesz.
A Dalai Láma szerint utóda nem Kínában fog megszületni, de Peking szerint azt majd ők döntik el A héten jelent meg Őszentsége, a Dalai
A Koreai Örökségvédelmi Hivatal csütörtöki bejelentése szerint nemzeti kinccsé nyilvánítanak egy XVII. században festett 14 méter hosszú függő tekercsképet. A festményt a koreai nagyméretű buddhista
Február 27-én került megrendezésre Kambodzsában először az a csúcstalálkozó, amit mérföldkőnek tartanak a vallási és etnikai harmónia megteremtése érdekében a túlnyomórészt buddhista vallású országban. A