
- Műsorajánló
A Hong Kongban március óta zajló demonstrációk az utóbbi hetekben egyre erőszakosabb képsorokkal látják el a világsajtót. A rendőrség könnygázt, gumilövedékeket, vízágyút és nem ritkán öncélú erőszakot vet be, hogy a tüntetéseket feloszlassa. A tibeti vallási vezető felhívta a figyelmet arra, hogy csak a békés tárgyalás hozhat maradandó megoldást a problémákra.
Egy tajvani interjúban Őszentsége arra bíztatta az érintett feleket, hogy a békés társadalom megőrzése érdekében mielőbb üljenek tárgyalóasztalhoz. A tüntetések azután kezdődtek, hogy a Hong Kong-i kormányzat olyan törvényjavaslatot nyújtott be, mely lehetővé tenné bizonyos körözött személyek kiadatását olyan országoknak is, melyekkel Hong Kongnak nincsen ilyen megállapodása, mint például Tajvan és Kína. A törvényjavaslat kritikusai szerint ez a változtatás aláásná Hong Kong jogi függetlenségét és módot adna Kínának, hogy a rendszer kritikusait, elsősorban újságírókat, aktivistákat és menekülteket vegyen célba és fogjon el. Őket ezután minden bizonnyal igazságtalan bírósági tárgyalás és embertelen bánásmód várja a népi demokratikus köztársaságban.
Az utcára vonuló több százezer ember hangja végül elért a Hong Kong-i kormányzathoz. Carrie Lam, a kormány vezetője június 15-én felfüggesztette a törvényjavaslat tárgyalását, majd szeptember 4-én vissza is vonta azt. A tüntetők további követeléseire, mint például a rendőri szervek felelősségre vonására és a letartóztatott tüntetők szabadon engedésére nem reagált. A tüntetésekkel összefüggésben 1200 letartóztatás történt és legalább 2100-an szenvedtek sérüléseket a rendőri fellépés folyományaként.
A történtekkel kapcsolatban az INEB, vagyis az Elkötelezett Buddhisták Nemzetközi Hálózata is közleményt adott ki. Ebben arra kérik a Hong Kongban működő buddhista szervezeteket, hogy politikai hovatartozásra való tekintet nélkül nyújtsanak minden károsultnak segítő kezet. Hangsúlyozzák, hogy az erőszak egy karmikusan káros, valamint mértéktelen szenvedéssel járó módja a konfliktuskezelésnek, és minden erejükkel azon lesznek, hogy feltárják és megoldják a mostani kialakult helyzet mögött húzódó társadalmi, gazdasági és politikai gondokat.
Összeállítást hallgathatnak meg a Menedékadó Fejedelem, a XIV. Dalai Láma 90. születésnapja alkalmából. Készítette: Fenyvesi Róbert és Horváth M. Zsófia (2025) Az adás időpontja:2025. július
Őszentsége, a Dalai Láma a közelmúltban töltötte be 90. életévét. A jeles eseményt világ minden táján megünnepelték, Őszentsége rengeteg jókívánságot és gratulációt kapott. Ezeket köszöni
Az Ezeregyéjszaka meséi A világirodalom e remekművének korábban nem jelent meg tisztességes magyar kiadása. A gyenge minőségű, meghamisított és töredékes „fordítások” nyomán a magyar olvasó