Főoldal > Egy felmérés szerint tovább folytatódik a buddhizmus hanyatlása Kelet-Ázsiában
A washingtoni székhelyű Pew Research Center legutóbbi felmérése arra a nehézségre mutat rá, amivel sok kutató találkozik a kelet-ázsiai vallásosság megértése során, nevezetesen, hogy a régióban élők közül nagyon sokan nem azonosulnak egyik vallással sem. Ennek ellenére a vizsgált területen – Hongkongban, Japánban, Dél-Koreában, Tajvanon és Vietnámban élők sok olyan vallásos szokást és gyakorlatot elfogadnak, amelyeket az életükre nézve hasznosnak tartanak.
A Pew Research Center a vallásosságot és a spiritualitást vizsgáló kutatásának eredményeit összegezve az elemzés készítői megjegyzik: “Bizonyos mérések szerint Kelet-Ázsia a világ egyik legkevésbé vallásos régiójának tűnik. Viszonylag kevés felnőtt imádkozik napi rendszerességgel, vagy mondja azt, hogy a vallás fontos szerepet játszik az életében. A vallástól való elszakadás, a vallást elhagyók aránya viszont ott az egyik legmagasabb a világon. “
Mindez annak fényében is rendkívül érdekes, hogy a megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt évben volt rá eset, hogy ételt ajánlott fel az őseinek, illetve a többség azt is állította, hogy hisz istenekben vagy láthatatlan lényekben.
Az öt vizsgált társadalomban a vallási hovatartozás nélküli, illetve a buddhista identitás volt többségben. Mindemellett Dél-Koreában és Hongkongban jelentős arányban vallották magukat kereszténynek, míg Tajvanon jelentős a magukat taoistának vallók száma.
Vietnám kivételével az említett országok mindegyikében jelentős volt a vallástváltók száma. Hongkongban és Dél-Koreában sok felnőtt hagyta el a neveltetése szerinti vallását. Gyakori a buddhizmustól és a kereszténységtől való elfordulás, a vallásilag függetlenné válás. A már eleve vallásosság nélkül nevelkedettek többsége úgy nyilatkozott, hogy felnőttként is vallástalan maradt.
A hittérítéshez való hozzáállás igen eltérő volt. Japánban és Dél-Koreában a többség ellenezte, míg a hongkongi, tajvani és vietnámi megkérdezettek inkább támogatták az ilyen törekvéseket.
A vizsgált területeken a legnagyobb csoport az önmagát vallástalannak tartók. A semmilyen vallás iránt nem érdeklődők aránya Hongkongban volt a legmagasabb, ott 61%. Ezt követi Dél-Korea 52%-al, Vietnám 48%-al. Japánban a megkérdezettek 42%-a, míg Tajvanon csak 27%-a tartotta magát vallás nélkülinek.
Az önmagukat vallásosként identifikálók között azonban még a buddhizmus a legelterjedtebb vallás. A japánok 46%-a, Vietnámban élők 38%-a, a tajvaniak 28%-a vallotta magát buddhistának. Dél-Koreában és Hongkongban volt a legalacsonyabb az arány, 14% mindkét országban. Utóbbi két országban a kereszténység meg is előzi a buddhizmust, a dél-koreai vallásos személyek nagyjából egyharmada, a hongkongiak 20%-a vallotta kereszténynek magát. Tajvanon jelentős, 24%-os a magukat taoistának vallók aránya.
A világ számos helyéhez hasonlóan az önmagukat vallás nélkülinek tartók aránya korcsoportonként is eltérő volt. Jellemzően a legmagasabb a vallástalanság a fiatal felnőtt korosztályban (18-34 év), ők gyakrabban válaszoltak úgy, hogy nem kötődnek semmilyen valláshoz sem. Tajvanon például a fiatal felnőttek 41%-a, míg az idősebb korosztályból csak 22% tartotta magát vallástalannak. Minden vizsgált területen a fiatalabbak kisebb valószínűséggel voltak buddhisták mint az idősebbek. A buddhizmust elhagyók aránya jól látszik a hongkongi eredményeken. Míg a megkérdezettek 26%-a nyilatkozott úgy, hogy buddhista nevelésben részesült, a buddhisták jelenlegi aránya csak 14%.
Összességében Kelet-Ázsia vallási térképét a vallásváltás jelentős mértéke, illetve a valláshoz és a hittérítéshez való eltérő hozzáállás jellemzi. Ennek a dinamikának a megértése értékes betekintést nyújt a régió fejlődő vallási és spirituális életébe.
Jonathan Evans vezető kutató a Buddhistdoor folyóiratnak küldött e-mailben azt mondta: “Ha a vallást ezekben az országokban azzal mérjük, hogy az emberek miben hisznek vagy mit tesznek, Kelet-Ázsia vallásilag sokkal élénkebb régió, mint az elsőre tűnik.”
Forrás – Buddhistdoor
Pew Research Center kutatás 1.
Pew Research Center kutatás 2.
A kiemelt kép és az ábrák Pew Research Center
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert
„Sok embernek a jógáról egy testét tekergető ember jut eszébe, esetleg egy TV előtt polifoamon relaxáló kismama. A kép nem hamis, de sokkal nagyobb és
Staféta című sorozatunk a BuddhaFM rádió 10. születésnapja alkalmából született 2024 őszén azzal a céllal, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz rádiót azáltal, hogy megismerhetik annak
Weiner Sennyey Tibor költő, író, a DRÓT főszerkesztője legutóbbi Hamvas Béláról szóló könyvében is írt már Weöres Sándor világairól, de 2020 nyarán megpróbálta öt előadásban