Főoldal > Élet a világ egyik legnagyobb buddhista kolostorában

- Műsorajánló
Yarchen Gar Tibet Garze prefektúrájában található, és nem sokkal ezelőttig több, mint 10 000 szerzetes és apáca lakta. A 4000 méteren található kolostorvárost szívesen keresik fel a turisták is –bár ez egyre nehezebben valósítható meg.
Yarchen Gart a 2011-ben elhunyt Achuk Rinpocse alapította 1985-ben, öt évvel azután, hogy a régió leghíresebb kolostorvárosát, Larung Gart elkezdték építeni.
A két kolostor osztozik szinte minden tibeti buddhista település sorsában és ki van téve a kínai hatóságok zaklatásának. Beszámolók szerint 2002 és 2017 között 3-4000 buddhistát költöztettek ki erőszakkal a településről.
A tavalyi évben új rendelet született és újabb 3500 lakóházat kell elbontaniuk a tulajdonosoknak, az indoklás szerint azért, mert kell a hely a 10 méter széles utaknak. A kínai kormány 10 ilyen utat tervez az apácák körzetébe és hetet a szerzetesekébe.
A legtöbb hajlékot maguk a szerzetesek és apácák építették, és nekik is kell elbontaniuk azokat, már ha nem akarják megvárni a hivatalos bontóbrigádokat, akik nem fogják kímélni a drága építőanyagot.
Az összes kilakoltatott buddhista gyakorlót rendőrségi nyilvántartásba veszik, és mindannyiuknak írásban kell nyilatkoznia arról, hogy sosem tér vissza Yarchen Garba.
Azoknak, akiket a kormány veszélyesnek ítél, úgynevezett “átnevelő tanfolyamon” kell részt venniük, mely végén minden tibeti fogoly beismeri, hogy Kína a létező világok legjobbika és hogy a Dalai Láma veszélyes szeparatista.
A kolostor apátja arra kért mindenkit, hogy ne szegüljön ellen az intézkedésnek, és békésen vegye tudomásul a történteket.
A tömeges bontások után egy évvel, idén a kínai kormány betiltotta a Yarchen Gar-i házak felújítását is. Rendeletük szerint, aki felújítást akar végezni a lakhelyén, előbb fényképekkel dokumentált kérvényt kell benyújtania, amit a hatóság elbírál. Az engedély nélkül felújított épületeket elbontják és tulajdonosát kitelepítik.
A másik híres kolostorváros, Larung Gar helyzete még drámaibb: a fénykorában a 40 000-et is elérő lélekszámú kolostorban idén már csak 4000 szerzetes és apáca maradhatott. Az évtizedeken át növekvő tempóban zajló bontási akciók hivatalos indoklása mindig valami olyan, ami látszólag a buddhista közösség érdekében áll.
Akik szeretnének hangot adni az elégedetlenségüknek és segíteni a tibeti buddhista kolostorok fennmaradását, azok ezen a hivatkozáson találhatnak több információt.
” Ez is egy evolúció, nem? Hogy mondjuk van egy mondat, vagy két-három szó egymás után és amikor a megértésnek ezen a szintjén vagy, akkor
„Abban már, hogy ezt hogy valósítják meg, nagyon nagy különbségek vannak. Az emberek sokféle képességei, hajlamai, nehézségei, története alapján és részben a különböző kultúrák hagyományainak
A Tergar Meditációs Közösség, amelyet a tibeti buddhizmus Karma Kagyü és Nyingma vonalának ismert meditációs tanítója és mestere, Jonge Mingyur Rinpocse alapított, bejelentette, hogy február