Főoldal > Életét vesztette a bajnok futballklub buddhista tulajdonosa
A rendőrség és a Leicester City futballklub is megerősítette: a szombati, West Ham United ellen vívott meccs után a tulajdonos, Vichai Srivaddhanaprabha, szokásához híven helikopterre szállt, ami azonban pár pillanattal a felszállás után irányíthatatlanná vált és a földbe csapódott.
A leicesteri King Power stadion előtt balesetet szenvedő légijárműben összesen öten utaztak; Vichai-on kívül három kollégája és a pilóta. A zuhanást senki sem élte túl.
Szemtanúk szerint a zuhanás előtt a helikopter pörögni kezdett, ami arra utal, hogy a hátsó propeller meghibásodása okozta a bajt.
A thai állampolgárságú vállalkozó 2010-ben vette meg az angol másodosztályban a kiesés ellen harcoló csapatot, amit pár év alatt bajnokcsapattá kovácsolt. 2016-os bajnoki címük annyira váratlan volt, hogy a szezon elején a fogadóirodák 1 az 5000-hez saccolták annak az esélyét, hogy ők viszik haza a világ legdrágább bajnokságának a kupáját.
“Azt csinálom, amit szeretek, így minden munkát szeretettel végzek”. Ez volt a mottója a hívő buddhista vállalkozónak, aki 2010 után megtett mindent, hogy klubja ne szenvedjen hiányt semmiben –legyen szó anyagi vagy szellemi dolgokról.
Amellett, hogy Thaiföld ötödik leggazdagabb embereként nem esett nehezére a legjobb körülményeket teremteni a stábnak és a játékosoknak, buddhista szerzeteseket hozott, hogy felszenteljék a stadiont, valamint, hogy szerencsehozó amulettet osszanak a csapatnak.
Nagyon jó kapcsolatot ápolt a szurkolókkal is: az ingyen sör a Leicester City rajongóknak nem csak vágyálom volt. Vasárnap többszáz szurkoló vonult a stadion elé virágokkal a megemlékezésre.
A tragédia hírére az angol futballszövetség bejelentette: a Leicester City soron következő bajnoki meccsét elhalasztják, ezen kívül az egész bajnokságban egy hétig fekete karszalagot visel minden játékos, ezzel is megemlékezve a rendkívüli veszteségről.
A klubot minden valószínűség szerint Vichai fia, Aiyawatt vezeti majd tovább.
„Mondhatom, hogy ő példakép is a számomra!” Szathmári Botond mesél Kőrösi Csoma Sándorhoz fűződő kutatásairól, kapcsolódásairól és a 1990 óta Kovásznán megrendezésre kerülő Kőrösi Csoma
A Vatikán Vallásközi Párbeszédért Felelős Dikasztériuma üzenetet küldött a buddhistáknak Vészák ünnepe alkalmából, hangsúlyozva, hogy a párbeszéd nem korlátozódhat szavakra, hanem „konkrét tettekké kell válnia
Idén, 2025-ben Vietnám legnagyobb városa, Ho Si-Minh adott otthont az ENSZ hivatalos nemzetközi Vészák ünnepének. Az esemény a szolidaritás, a béke és a fejlődés gondolatát