Főoldal > Felavatták Ngawang láma sztúpáját Taron
- Műsorajánló
Június 16-án, ünnepélyes ceremónia keretében felszentelték a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség alapítójának és szellemi vezetőjének, Tiszteletreméltó Dordzse Lopön Láma Ngawang Rinpocse tiszteletére emelt aranyozott sztúpát.
A ceremóniát Tiszteletreméltó Cültrim Rinpocse vezette a Tárá templomban, és számos buddhista, köztük A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke, Mireisz László is jelen volt.
Láma Ngawang egy érdeklődő csoport meghívására 1987-ben megalapította hazánkban a Karma Ratna Dargye Ling Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösséget, melynek egészen a 2011-ben történt teste elhagyásáig, és az egyetemes béke állapotába oldódásáig a szellemi vezetője volt.
Őszentsége a XVI. Karmapa mondta róla: Láma Ngawang egész életét kizárólag a belső ösvény gyakorlásának szenteli, és képes tanítványait elvezetni szellemük igaz természetének megismeréséhez, azaz a megvilágosult állapot megtapasztalásához. Láma Ngawang Magyarországon illetve a Kárpát-medencében a buddhizmus szellemisége és gyakorlata bevezetésének és meghonosításának meghatározó egyénisége, akinek munkásságát az általa vezetett közösségek folytatják.







Teljes szívemből csatlakozom ahhoz az erőteljes békefelhíváshoz, amelyet a Szentatya, Leo pápa a virágvasárnapi szentmisén fogalmazott meg. A fegyverek letételére és az erőszak elutasítására irányuló

Konferenciát tartottak az Európai Parlamentben „Cselekvő együttérzés: az életről való gondoskodás globális etikája” címmel, ezzel is tisztelegve Őszentsége, a 14. Dalai Láma életműve előtt. A

Analóg Angelika budapesti festőművész, aki absztrakt, mégis Budapest hangulatából építkező képeket alkot, könnyen felismerhető, erős vizuális világgal. A START Galéria Budapest alapítójaként nemcsak saját munkáit