Főoldal > Fénybe öltözik a Mahábódhi templom

Fénybe öltözik a Mahábódhi templom

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin

Díszkivilágítást kap a bódhgájai Mahábódhi templom, a buddhizmus legszentebb helye, a történelmi Buddha megvilágosodásának helyszíne.

Az ötlet megálmodója a Dzongszár Dzsamjang Khjence Rinpocse igazgatta Siddhartha’s Intent India szervezet, amit a Rinpocse alapítványa, a Khyentse Foundation továbbá a Vana Foundation is támogat.

Dzongszár Dzsamjang Khjence már 2015-ben javaslatot tett erre a projektre, 2017-re már meg is kapta a szükséges engedélyeket a kivitelezésre a templom gondnokságát ellátó bizottságtól és a helyi hatóságoktól is.

A projekt hivatalosan tavaly március 26-án indult, de már három év tervezéssel és fejlesztéssel, a finanszírozáshoz szükséges adományok összegyűjtésével a háta mögött. A világjárvány okozta lezárások jelentősen megnehezítették, hátráltatták a munkát. Így is, jelenleg 90%-os a készenlét de elérhető közelségbe került a teljes megvalósulás. A hivatalos átadást 2021. május-júniusra tervezik, és szándékuk szerint két éven keresztül tartják fent a díszkivilágítást.

Az ötlet megvalósítása nem csak esztétikai, művészi feladat volt, komoly technológiai kihívást is jelentett. A komplexum teljes elektromos hálózatát korszerűsíteni kellett, a 21. század és a projekt igényeinek megfelelően. A tervezésnél környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vettek. Száz százalékban környezetbarát LED izzókat használnak, és figyelembe veszik az éjszakai fényszennyezéssel kapcsolatos szempontokat is. Durván ezer világítótestet és 18.000 méter vezetéket használtak fel eddig.

A szervezők a projektet fényfelajánlásnak tekintik, és valószínűleg a maga nemében ez az eddigi legambiciózusabb vállalkozás. Dzongszár Khjence Rinpocse így nyilatkozott a projektről alapítványa honlapján:

„Ebben a sötét és zord időszakban, szeretném megköszönni mindenkinek, aki idejével, pénzével, elképzeléseivel, örömével és jókívánságaival hozzájárult a Mahábódhi kivilágítási projekthez, ami igen jól halad és nemsokára teljesen be is érik. A leghalványabb kétségem sincs, hogy nemsokára ünnepelhetjük jelen korunk sötétségének legyőzését azzal, hogy az igen közeli jövőben összegyűlünk a Bódhi fa alatt, ahol a négy nagy beteljesítette az igazságot és ahol még 996 fogja megvalósítani, és ahol mi – akiknek kapcsolatunk van ezzel a fával – szintén meg fogjuk valósítani az igazságot ezen vadzsrászana alatt.”

 

 

„A fényfelajánlás tíz gyümölcse

Az ember a világ világosságává válik.

Az ember eléri a tiszta szemek tisztánlátását még emberként.

Az ember megvalósítja a déva szemet, az isteni látást.

Az ember elnyeri az erényes és nem-erényes megkülönböztetésének bölcsességét.

Az ember képessé válik az önvaló léte elképzelésének a megszüntetésére.

Az ember megszerzi a bölcsesség világosságát.

Az ember emberként vagy dévaként születik újra.

Az ember nagy gyönyört és gazdagságot szerez.

Az ember hamar megszabadul.

Az ember hamar eléri a megvilágosodást.”

A projekt látványterveit rövid videóban itt tekinthetitek meg

Dzsongszár Khjence Rinpocse 1961-ben született Bhutánban. Dzsamjang Khjence Vangpó harmadik újraszületéseként ismerték fel. Fő feladatának a Buddha tanításainak modern, de mégis hiteles adaptálását tartja. Alapítványán a Khyentse Foundationon keresztül számos projekt megálmodója és támogatója. Talán legnagyobb projektje a 84.000, ami egy nemzetközi nonprofit fordítói szervezet, ami a Buddha, szentiratokban fennmaradt szavainak teljes fordítását és közzétételét tűzte ki céljául. Egy másik kezdeményezéséről, a Bhúmiszparsa mantragyűjtő akcióról mi is hírt adtunk , ehhez az év végéig még lehet csatlakozni.

Mindamellett, hogy szinte egész évben úton van tanítókörutakon, elismert filmrendező is, valamint több könyv szerzője. Magyarul eddig egy könyve jelent meg

 

Források

A konkrét projektről

A projektvezető szervezetről

Dzongszár Khjence alapítványáról

Hírszerkesztő Fenyvesi Róbert

Kapcsolódó