Főoldal > Hivatalos nyilatkozat a Dalai Láma egészségi állapotáról
Őszentsége, a XIV. Dalai Láma hivatalos honlapján adtak ki közleményt a jelenlegi egészségi állapotáról:
„Tekintettel Őszentsége közelmúltbéli makacs influenzás megbetegedésére, személyes orvosai szerint Őszentségének bármiféle utazás megterhelő lenne, de ami még fontosabb, akadályozná a teljes felgyógyulását. Ezért alapos megfontolás után úgy döntöttünk, hogy Őszentsége nem fog ellátogatni 2023. novemberében Szikkimbe, valamint a Dél-Indiába, november második felétől december közepéig tervezett látogatását is lemondjuk.
Nincs változás Őszentsége Bódhgájába, december második felére tervezett látogatásában.”
Forrás – Őszentsége hivatalos honlapja
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
BuddhaFM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

Programajánló beszélgetés Rutkai Bori zenésszel, képzőművésszel a március 21-én, a Magyar Zene Házában tartandó “Pihitér” lemezbemutató koncertről. Riporter: Udvardi Márton (2026) A képzeletbeli Pihitérre “megyünk

Tíz ország huszonegy hallgatója vehette át oklevelét 2026. március 8-án A Tan Kapuja Buddhista Egyház mánfai elvonulóközpontjában, lezárva az első átfogó európai buddhista börtön- és kórházlelkészi képzést.

Szavakon túl – Összehasonlító tanulmány a különböző meditációs módszerekről a buddhizmus öt nagy iskolájában címmel írta és védte meg sikeresen Cser Zoltán doktori disszertációját a