Főoldal > Iszlám-buddhista csúcstalálkozó Kambodzsában

Iszlám-buddhista csúcstalálkozó Kambodzsában

Február 27-én került megrendezésre Kambodzsában először az a csúcstalálkozó, amit mérföldkőnek tartanak a vallási és etnikai harmónia megteremtése érdekében a túlnyomórészt buddhista vallású országban. A Muszlim Világliga által szervezett 30 ország 180 küldöttje gyűlt össze.

A csúcstalálkozót Hun Manet kambodzsai miniszterelnök nyitotta meg, aki hangsúlyozta a „szolidaritás és a vallási harmónia fontosságát Kambodzsában”. Az esemény aláhúzta az ország elkötelezettségét a vallásközi párbeszéd és az együttélés mellett.

A miniszterelnök kiemele a buddhizmus államvallásként betöltött szerepét Kambodzsában, miközben dícsérte országa jó  vallási kapcsolatait és a béke előmozdítására irányuló törekvéseik sikereit. „Minden vallás az erkölcs, az együttérzés és a jóindulat felé tereli követőit” – hangsúlyozta Manet, felidézve a khmer királyok és a khmer muszlim közösség közötti jó történelmi kapcsolatokat. 

Manet különösen a halal étkezés intézményének 2016-os bevezetését emelte ki, amelynek célja annak biztosítása, hogy a kambodzsai élelmiszerek megfeleljenek a muszlim közösség étkezési előírásainak. 

Míg Kambodzsában a buddhizmus az uralkodó vallás – az ország 17,5 millió lakosának mintegy 93 százaléka vallja magát buddhistának -, addig az iszlám a második legnagyobb vallás. Az ország muszlim lakossága, elsősorban a csam (Cham) etnikumhoz tartozó Kan Imam Szan rend követői, a lakosság mintegy öt százalékát teszi ki. A katolikusok körülbelül 0,5 százalékot tesznek ki.

Othsman Hassan, a kambodzsai iszlám ügyeket felügyelő magas rangú miniszter, a Muszlim Világliga Legfelsőbb Tanácsának tagja, a csúcstalálkozót mérföldkőnek nevezte Kambodzsa vallási fejlődésében. „E csúcstalálkozó révén Kambodzsát az egész világ mintaországnak fogja tekinteni, mivel teljes etnikai és vallási harmóniát biztosít népének, bármiféle faji vagy vallási megkülönböztetés nélkül” – jelentette ki Hassan. 

A Muszlim Világliga (Muslim World League), egy nemzetközi nem kormányzati szervezet, amelynek székhelye Mekkában van, a szaúdi kormánytól kap finanszírozást. Küldetésének középpontjában annak népszrűsítése áll, amit úgy jellemez, mint “az iszlám valódi üzenete a mérsékelt értékek támogatásával.”

A csúcstalálkozó megtartása jól jelzi Kambodzsa azon erőfeszítéseit, hogy vonzóvá váljon a muszlim turisták szemében is, különösen a közel-keletiek számára. Az ország a muszlim turizmus felpörgetésével szeretné diverzifikálni az idegenforgalmi ágazatát, csökkenteni annak függőségét a kínai látogatóktól.

A Muszlim Világliga főtitkára, Mohammed Said Al-Majdouie (balra) és a kambodzsai miniszterelnök, Hun Manet, (jobbra). kép – khmertimeskh.com

A Kambodzsai Turisztikai Minisztérium szerint a külföldi turisták száma 2024-ben 23 százalékkal nőtt. Kína továbbra is a harmadik legnagyobb külföldi turistaforrás maradt. 2024-ben 848 952 kínai állampolgár látogat Kambodzsába, ami 55 százalékos növekedés az előző évi 547 798-hoz képest.

A Közel-Keletről érkező látogatók a tavalyi 6,7 millió külföldi turistából 430 ezret (7,3 százalék) tettek ki Kambodzsában, ami közel 20 százalékos növekedést jelent a 2023-as 360 ezerhez képest. Emellett Kambodzsa 123 ezer látogatót fogadott Indonéziából, a világ legnagyobb muszlim többségű országából, ahol 283,5 millió ember él, akik közel 90 százaléka muszlim.

2024 decemberében Huot Hak idegenforgalmi miniszter ötpontos stratégiát jelentett be, amelynek célja a muszlim turizmus növelése. A stratégia magában foglalja a muszlimbarát szolgáltatások és termékek minőségének javítását, a közel-keleti légi összeköttetés fejlesztését, Kambodzsa mint muszlimbarát úti cél aktív népszerűsítését, a kormány és az ipar együttműködésének előmozdítását, valamint a muszlim utazók igényeinek jobb megismerését, beleértve a halal étkezési lehetőségeket.

A kambodzsai tisztviselők a közelmúltban diplomáciai kapcsolatépítésbe kezdtek olyan országokkal, mint az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia, hogy erősítsék a kétoldalú kapcsolatokat és több látogatót vonzzanak Kamnodzsába.

Az iszlám-buddhista csúcstalálkozó jól illeszkedik Kambodzsa szélesebb körű elképzeléseihez, amelyek célja, hogy a vallási tolerancia és az elfogadás képét tükrözze magáról, miközben a vallásközi diplomáciát a turizmuson keresztül gazdasági előnyökre is felhasználja.

A megbeszélés résztvevői – kép – eacnews.asia

 

Forrás – Buddhistdoor

Kiemelt kép: ucanews.com

 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

Buddha FM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó

Műsorajánló

Beszélgetés Csetverikov Anna Divyaval

„Miközben pont egy mélyebb meglátásban az ragyog fel, hogy az, amit embernek nevezünk, ugyanolyan kifejeződése tud lenni a mindenségnek, mint ahogy egy tölgyfa, egy virág,