- Műsorajánló
Raghu Rai fényképész most megjelent könyvében azokat a fotókat mutatja be, amiket évtizedek óta készít Tibet spirituális vezetőjéről. A képekből betekintést nyerhetünk a világ egyik legfontosabb politikai és vallási személyiségének hétköznapjaiba, ahogy azt eddig csak a hozzá legközelebb állók láthatták.

A könyv A God in Exile (Egy isten száműzetésben) címet viseli, és egy 1975-ben készült fotóval kezdődött el a története. Az volt az első, hogy lencsevégre kapta a spirituális vezetőt, ami nem volt egyszerű feladat: „A biztonsági személyzet feltartott, de valahogy sikerült szemkontaktusba kerülnöm vele és megkérdeznem, hogy készíthetek-e róla képeket. Elmosolyodott és igent mondott” mesélte Rai a BBC-nek.
Az évek alatt a fotós és a Dalai Láma közeli barátok lettek. A könyv ötlete 2014-ben fogalmazódott meg, amikor a 40 évnyi anyagot akarta rendszerezni.

„Amikor meglátja a népét, a tibetieket. Látnák a szemeit olyankor! Mint a nagyapó, mikor az unokáit nézi” meséli Rai.

A fotók többsége olyan pillanatban készült, amilyenben ritkán láthatjuk Őszentségét.
„Imádja az állatokat. Egyszer egy cicával a kezében fogadott.”

Rai a Dalai Láma 80. születésnapi ünnepségét is követte a kamerájával, 2015-ben. Meglátogatták a testvérei is, köztük bátyja, Gyalo Thondup (lent), akit „bajkeverőnek” hívott a vendégek előtt.

„Rendkívüli benyomást tett rám a jelleme –kedves, szelíd, alázatos és nyitott a világra. Fura ilyet mondani, de az volt az érzésem, hogy egyenlők vagyunk. Utólag belátom, ez azért lehetett így, mert Őszentsége egy minden képmutatástól és hiúságtól mentes, őszinte ember.”

Sok képen egyszerű ház körüli teendők végzése közben láthatjuk, mint a tévészerelés, vagy a virágok meglocsolása. Mindig ragaszkodott, hogy maga végezhesse el ezeket.


A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő