Főoldal > Ki menti meg Tibetet? Fogy az idő.

Ki menti meg Tibetet? Fogy az idő.

A tibeti mozgalom válaszúthoz ért, ahol növekvő kínai elnyomással és csökkenő nemzetközi támogatással néznek szembe. Ha a nemzetközi közösség továbbra is szemet húny az egyik utolsó erőszakmentes ellenállási mozgalom gyötrelmei felett, annak olyan következményei lesznek, melyek messze túlnyúlnak a Tibeti-fennsíkon.

A Tibet-kérdés három nagy trend metszéspontjában helyezkedik el: a nacionalizmus erősödése, az emberi jogok és a demokrácia visszaszorulása, valamint Kína felemelkedése. Az utóbbi kettőnek köszönhetően a tibeti nép túlélésért, becsületért és autonómiáért vívott harca egyre kevésbé feltűnő. Ez késztette arra a tibeti, száműzetésben élő kormányt, hogy Észak-Indiában soha nem látott konferenciát tartsanak az előttük álló út témájában.

5-50 Fórumnak nevezték azt a konferenciát, ahol öt évre szóló tervet kívántak felvázolni a Kínával való párbeszéd és tárgyalások újrakezdésére. Ha ez nem sikerül, a tibetiek újabb 50 év ellenállásra, módszeres elnyomásra és kulturális megsemmisítésre számítanak.

A Freedom House legfrissebb jelentése szerint Tibet a világ második legkevésbé szabad országa egy kicsit Szíria előtt, de például Észak-Korea után. Szíria és Észak-Korea azonban bőséges figyelmet kap a világsajtótól, részint azok háborús és nukleáris vonatkozásai miatt. A tibeti vezetők bánata az, hogy az ő erőszakmentes törekvésüket hanyagolják, míg az erőszakos diktatúrák sikereket érnek el.

“Mostanság a racionálisra, az értelmesre, az erőszakmentes, békés módszerre nem figyelnek” mondja Lobsang Sangay, a tibeti emigráns kormány elnöke. “De a lefejezés, az emberrablás, az emberölés megmozdítja a kormányokat.”

A tibetiek nacionalisták, de nem törekednek ethnikai tisztaságra, mint a burmai hadsereg. A tibetiek saját országot sem akarnak, mint a Kurdok. A tibeti vezetés a középútra törekszik, ami korlátozott autonómiát biztosítana Kínában.

2009 óta több, mint 150 tibeti gyújtotta fel magát a kínai elnyomás elleni tiltakozásképpen. Ezekben az esetekben senki másnak nem esett baja. Az erőszakmentesség része a nép identitásának, mondja Sangay, de a tibetieknek is van egy pont, ahol elszakad a cérna.

“A kínai kormány kezében van a dolog” mondja. “Ha meg akarod ismerni Kínát, meg kell értened, mi történik Tibetben.”

A Dalai Láma évtizedek óta szigorú erőszakmentességhez tartja a tibeti mozgalmat. Ám amikor a 82 éves spirituális vezető eltávozik ebből a világból, előfordulhat, hogy a békés ellenálláshoz való ragaszkodás is vele megy majd, ahogy a Pekinggel való megállapodás lehetősége is.

A kínai hatalom elrabolta Tibet második legfőbb vallási méltóságát, a Pancsen Lámát 6 éves korában és egy bábot ültetett a helyére. Amikor a Dalai Láma meghal, Peking egy hamis Dalai Lámát nevezhet ki a helyére, ami könnyen azt eredményezheti, hogy a krónikus helyzet hirtelen felrobban.

Eközben sebesen halad a kínai terv a tibeti történelem, kultúra és nyelv teljes eltörlésére. A fejlesztés köntösében több száz történelmi és vallási helyszínt tettek a földdel egyenlővé. Kínai polgárok tömegeit telepítik át, ezzel kisebbségbe taszítva a tibetieket saját szülőföldjükön.

Kína emellett szorgosan építi ki a megfigyelőrendszert a tibeti régióban, mely a kameráktól és egyéb berendezésektől a félelem kultúrájáig terjed, melyben minden szomszéd besúgó lehet. A kínai elnök, Hszi Csinping úgy fogalmazott, hogy Tibetben a biztonság és a stabilitás a cél. Az intézkedései ellenkező eredményeket fognak hozni.

Lehet, hogy Trump nem helyezi az emberi jogokat, vagy az erőszakmentes mozgalmak támogatását előtérbe, de Tibet támogatása az Egyesült Államoknak is érdeke. A tibeti helyzet jelentheti azt a fegyvert, amivel Trump nyomást gyakorolhat Pekingre. Gazdasági eszközökkel nem lehetett Kínát jobb belátásra téríteni olyan ügyekben, mint például Észak-Korea, de a tibeti téma bevonása a tárgyalásokba biztosan felkeltené a kínai fél érdeklődését.

Trump már a következő látogatásán említést tehetne erről, felvetve, hogy a felek folytassák a 2010-ben abbamaradt tárgyalásokat. A kínai vezetés a Tibeti Különleges Koordinátor üres pozícióját is betölthetné a Belügyminisztériumban.

Trumpnak a Dalai Lámával is találkoznia kellene, ahogy George W. Bush és Barack Obama is négyszer-négyszer megtették hivatali idejük alatt. Trump és a Dalai Láma talán nem értenek egyet olyan dolgokban, mint a klímaváltozás, de természetes szövetségesek abban, hogy szabályozzák Kína hatalmának növekedését. Ezek a lépések nem fogják megoldani a tibeti kérdést, de legalább elejét vennék annak, hogy Kína -céljának megfelelően- kivonja a képletből a nemzetközi közösséget.

Hosszútávon Kína világhatalommá válását csak úgy lehet kezelni, ha a nemzetközösség számon kéri a kirívó és mértéktelen kihágásokat. Ha Kína Tibet-stratégiáját siker övezi, senki nem lesz biztonságban, aki útjában áll a kínai terjeszkedésnek, az Egyesült Államok sem.

 

Forrás: Washington Post
Kép: Galen Rowell​
Készítette: Harlam Bálint

 

Kapcsolódó

Műsorajánló

Életút interjú Pető Tóth Károly költővel

Életút interjú Pető Tóth Károly költővel arról, hogy miként lesz valaki költő egy költőtárs javaslatára vagy koan író egy zen koan olvasásától. Beleshetünk kissé az

Hírek

Újra gesemákat avattak Bódhgajában

December 4-én, hétfőn avatták fel szerzetesnők egy új csoportját gesemává az indiai Bódhgajában. A csoport hét szerzetesnőből állt, akik így megkapták a tibeti gelug hagyományvonal