Főoldal > Kolostor költöztetés Kínában egy vízerőmű építése miatt

Kolostor költöztetés Kínában egy vízerőmű építése miatt

A kínai hatóságok megkezdték egy XIX. századi tibeti kolostor áthelyezését, amely várhatóan víz alá fog kerülni a világ legmagasabb, 3D nyomtatással készülő vízerőművének gátja várható elkészülte után. A tibetiek által Macsu-folyónak hívott Sárga- folyón, Csinghaj tartományban lévő Jangcsu vízerőmű bővítését 2022-ben kezdték meg, és a tervek szerint még idén befejezik. 

Az Acok kolostor

Az Acok Gon Decsen Csökhorling kolostor lakói az elmúlt két évben már több alkalommal fordultak a Dragkar megyei (kínaiul: Hszinghaj) hatóságokhoz, hogy vonják vissza a Kínai Fejlesztési és Reformbizottság (China’s National Development and Reform Commission –  NDRC) által kiadott átépítési parancsokat – ezt egy, a saját biztonsága érdekében névtelenséget kérő tibeti forrás nyilatkozta a Szabad Ázsia Rádiónak.

A szerzetesek kérése ellenére a kormány Nemzeti Örökségvédelmi Minisztériuma kijelentette, hogy a kolostorban található műtárgyak és falfestmények “nem képviselnek jelentős értéket, nincs különösebb jelentőségük”,  így az áthelyezés tovább folytatódik.

A kínai hatóságok azzal nyugtatják a helyi lakosokat, hogy a kolostor lebontásának és újjáépítésének a költségeit finanszírozni fogják épp úgy, mint a vallási szertartások és rituálék végzését a kijelölt új területen. 

Mindezek ellenére a helyi sztúpákat, és a kolostorban található freskókat nem lehet fizikailag áthelyezni, így azok pusztulásra vannak ítélve. 

Sztúpák a kolostor közelében

A tibetiek továbbá magát a helyszínt is szentnek tartják, mivel az elmúlt 135 év alatt ott elvégzett szertartások és imák megszentelték azt. 

A helyi tibeti lakosság szerint a gát megépítése újabb példája annak, hogy Peking semmibe veszi a kultúrájukat, vallásukat, de még a természeti környezetet is. 

Az RFA-hoz eljuttatott videón látszik, hogy az Acok kolostor előtt megtartják az áthelyezési ünnepséget, miközben a hatóságok képviselői a helyi lakosoknak szónokolnak egy színpadról, amelyet mindkét oldalról munkagépek és daruk vesznek körül. 

Az építés avatóünnepsége

“Az áttelepítési munkálatok megkezdése a kormány jóváhagyásával és a lakosság támogatásával kezdődhet meg” – hallható a felvételen egy tisztviselő szájából az előbb említett videóban.

Egy másik felvétel szerint a tibeti lakosok tömegei imádkoznak és végeznek leborulásokat az Acok kolostor közelében található sztúpák előtt, amivel “búcsút vesznek az ősi kolostortól, ami eddig a tibetiek áhitatának a helyszíne volt nemzedékeken át.”

A kolostort Acok Csöktrul Koncsog Csödar alapította 1889-ben és több mint 160 szerzetesnek ad otthont. A kormány 2021-ben olyan rendeletet adott ki, amelyben megtiltotta, hogy 18 év alatti szerzetesek beiratkozzanak a kolostorba és ott éljenek. 

A kolostorban tanuló szerzetesek

A hatóságok bejelentése szerint a szerzeteseket és a helyi lakosokat áttelepítik a Palkha település közelében lévő Khokar Naglóba, a források szerint a szerzeteseknek már nem építettek új szálláshelyeket.

A tibetiek gyakran vádolják azzal a kínai nagyvállalatokat és tisztviselőket, hogy szabálytalanul sajátítanak ki földterületeket amivel megzavarják a helyi lakosság életét, ami néha erőszakkal elfojtott összecsapásokhoz vezetnek.

Februárban a kínai rendőrség több mint ezer tibetit, köztük szerzeteseket tartóztatott le, akik a szecsuáni Kardze Autonóm Tibeti Prefektúra Dege megyéjében egy gát építése ellen tiltakoztak. Ennek a gátnak a megépítése legalább hat kolostort, és több falut is víz alá helyezne. 

A kínai hatóságok szerint a Jangcsu-gát építése miatt 15.555 embert kell áttelepíteni, majdnem mind tibeti nemzetiségű, akik három megye 24 városában és falvaiban élnek. Dragkar megye a Coló (kínaiul: Hainan) Tibeti Autonóm Prefektúrában található, Tibet történelmi Amdó régiójában. 

A kolostor vezetőjét és a lakosokat is figyelmeztették a tisztviselők, hogy “büntetést fognak kapni bármiféle zavargásért.”

A jelenlegi Jangcsu vízerőmű

A Jangcsu vízerőmű, ami a terv szerint ötmilliárd kilowatt energiát lesz képes termelni Henan tartomány számára, a 2010-ben épített Jangcsu-gát bővítése, ami már 2016-ban megkezdte a működését 1200 megawattos teljesítménnyel. 

A kibővített vízerőmű várhatóan a világ legmagasabban fekvő és legmagasabb 3D technológiával készült építménye lesz a Cinghua Egyetem folyóiratában megjelent cikk szerint. A gát első szakasza több mint 150 méter magas lesz és a tervek szerint még idén üzembe helyezik. A teljes projektet a jövő évben fogják átadni. 

 

Forrás – Szabad Ázsia Rádió – Radio Free Asia (RFA)

 

YouTube/RFA

 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó

Műsorajánló

Beszélgetés Dr. Pressing Lajossal a non-dualizmusról

Beszélgetés Dr. Pressing Lajos Lílávadzsrával a non-dualizmusról Riporter: Bende Zsuzsanna (2024) Dakiniland – Pressing Lajos honlapja A buddhista misszió honlapja Az adás időpontja: 2024. május