Főoldal > Koreai templom avatása Bódhgájában

Koreai templom avatása Bódhgájában

Május 21-én adták át az indiai Bódhgájában az új koreai buddhista templomot a Bunhvangszát. Bódhgája India Bihár államában található zarándokváros és arról híres, hogy a hagyomány szerint Sziddhárta itt érte el a megvilágosodást és vált Buddhává. Ennek az eseménynek a helyén áll a Mahábódhi templom. Bódhgájá, vagy röviden Gájá ezért minden buddhista irányzat és iskola szent helye, mindannyian képviseltetik magukat valamilyen kolostorral, templommal vagy szentéllyel is.

Ilyen az új koreai stílusú templom is, amit a legnagyobb koreai rend, a csogje szerzetesei szenteltek fel a tiszteletreméltó Vonhaeng szerzetes vezetésével. Ez az első alkalom a világjárvány kitörése óta, hogy nagyszámú zarándokcsoport utazhatott Indiába.

Bunhvagszá – The Korean Herald

Dél-Korea indiai nagykövete, Csang Jae-bok is hivatalos volt a megnyitó ünnepségre. “Ez komoly eredmény” – nyilatkozta, – “Ez tovább fogja erősíteni az India és Korea közti kapcsolatokat.”

A Bunhvangszá templom építését a csogje rend “Egymillió Fogadalom Gyűlése” nevű mozgalma kezdeményezte, amelynek célja a koreai buddhizmus erősítése úgy hazájukban, mint nemzetközi szinten. “Egyedül állva mindannyian kicsik és gyengék vagyunk, de ha egymillió buddhista akaratát össze tudjuk kötni, akkor bármit és bárhol elérhetünk a világon” – mondta a kezdeményezésről a tiszteletreméltó Vonhaeng. 

A templom építésének ötlete két nagylelkű asszony adományával vette kezdetét 2019-ben. Szalmae és Jeoncsui asszonyok ötmilliárd koreai von, azaz majdnem négymillió dollár értékű felajánlást tettek a templom megvalósulása érdekében. Az ingatlan területet a Tongdoszá templom ajánlotta fel a projekt megvalósításához. Ez egy 6600 négyzetméteres telek,  ezen épült fel a templom a “megvilágosodás földjén”, mindössze 200 méterre a Mahábódhi templomtól a belvárosban. Szerencsére a 2020-ban megkezdett építkezés zökkenőmentesen haladt még a világjárvány korlátozásai ellenére is. 

Középen Vonhaeng szerzetes az adományozókkal – koreanbuddhism.net

A tiszteletreméltó és az ügy támogatói azt remélik, hogy a lépés fontos lépés lesz a koreai buddhizmus 21. századi újjáélesztésében. Amikor a templom terveit két évvel ezelőtt felvázolták, azt mondta: „Egy ember törekvése 100 embert fog megmozgatni, és 10.000 fogadalom egymillió fogadalom nagy folyójává fog összefolyni. Soha nem hagyjuk abba lelkes imáinkat, amíg a koreai buddhizmus fényes jövője szélesre nem tárul előttünk.”

Az épületben a fő Buddha szentélyen kívül egy meditációs terem, teaszoba, vendégszállás és egy egészségügyi klinika is található, ez utóbbi a helyi lakosok számára. 

A templomot arról a koreai idősebb rokonáról nevezték el, amelyett a Szilla Királyság alatt, i.sz. 634-ben alapítottak Észak-Gyeonszang tartományban. A Bunhvangszá jelentése “Illatos Császár” ami a lótusz illatára utal, ami a sárból emelkedik ki, de megőrzi a tisztaságát. Az új templom támogatói azt remélik az azonos név adományozásával, hogy szerencsét hoz majd a zarándokok és a bódhgájai lakosok számára, akik sokáig India legszegényebbjei voltak. 

Dél-Koreában a lakosság többsége nem köti magát egyetlen valláshoz sem. A vallásosak többsége keresztény 27.6%-al, míg a buddhisták aránya 15.5%

Forrás – Buddhistdoor

The Korea Herald

Korean buddhism

Ani News

Ani News Youtube

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó

Hírek

Buddhista béketábor Ugandában

Március végén-április elején egy főleg gyerekeknek szóló, egyhetes béketábort szervezett az Ugandai Buddhista Központ (Uganda Buddhist Center – UBC) a tiszteletreméltó Bhanté Ószádha és a