Főoldal > Megtekinthető a Tipitaka Koreana

Tipitaka Koreana
Először tette megtekinthetővé a nagyközönség számára a Tripitaka Koreana, a
Phalman Tedzsangkjong nyomtatódúcait az azt őrző Heinsza dél-koreai templom. A szent
szövegek több mint nyolcvanezer fatáblába faragott negatív dúcai a hónap végétől minden
szombaton és vasárnap lesznek vezetett túra keretében láthatóak az érdeklődők számára
napi két turnusban maximum húsz főnek.

A buddhista szentiratok legátfogóbb koreai gyűjteményének is tekintett Tripitaka
Koreana a 13. században készült, egész pontosan 81,258 fatáblára. A gyűjtemény nem csak a
Hármas Kosár szövegeit tartalmazza hanem kínai és szanszkrit szótárat, utileírásokat,
életrajzokat és mahájána szövegeket, például a Szív Szútrát is.
A gyűjteményt őrző Heinsza templom, Dél-Korea három fő templomainak egyike, a
koreai buddhizmus szon iskolájának csogje rendjéhez tartozik, és az UNESCO Világörökség
része. Maguk a szövegek 1962-től Nemzeti Kincsnek számítanak Dél-Koreában. Továbbá
2007 óta szerepelnek a szintén az UNESCO által védnökölt Világ Emlékezete Program
listáján. A Világ Emlékezete Program 1992-ben indult azzal a céllal, hogy megvédje a
veszélyeztetett egyetemes értékkel bíró írásos dokumentumokat, iratokat.

A gyűjtemény összeállítására és kínai karakterekkel való fatáblákra vésését Kodzsong
(1213-1259.) király rendelte meg 1237-ben, mivel az 1232-es mongol inváziót követően az
addig összegyűjtött szentiratok elpusztultak. A munka 1248-ra fejeződött be és nem
kevesebb mint 52,330,152 Handzsa, azaz hibátlan kínai karakterből áll.
2000-ben fejeződött be kilenc éves munkát követően az iratok digitalizálása és
rézlemezekre való átmásolásuk is folyamatban van.
A Heinsza templom 1398-óta ad otthont a gyűjteménynek amit egész mostanáig
elzárva őriztek. Az ötven perces vezetett látogatásra június 19-től a templom honlapján
lehet regisztrálni
A templomról és könyvtáráról egy rövid videót itt lehet megnézni
Forrás:
The Korea Herald
Buddhistdoor
Youtube
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

Wangdue Phondrang Dzong, Bhután Ezt a gyönyörű képsort Világjáró Vörös Jancsi barátunktól kaptuk, aki szinte sosem áll meg: az egyik pillanatban még Bhutánból, a másikban

„Minden ember Buddha és minden ember megvilágosodott. És bármilyen képzet, ami nem ezt állítja, az hamis és elkendőző képzet, ami az igazságot egy hamis fényben

Megint itt egy új év! Szeretném mindenkinek a legjobbakat kívánni és áldást adni erre az új évre. Természetesen, és fölösleges ezt mondani, a világ