Anthony Stultz, zen tanító válaszol erre a sokszor elhangzó kérdésre.
Van olyan buddhista, aki sokszor hajol meg, én elég sokszor. Központi eleme ez a gyakorlásnak; tiszteletet, alázatot és szeretetet érzünk általa. Így mondunk igent akkor is, ha nem értjük a lét rejtelmeit. Dógen, a zen mester azt mondta: “Amíg az emberek rendesen hajolnak meg, nem vész el a Buddha útja.”
Minden reggel, mielőtt bármit is csinálnék, és este, mielőtt nyugovóra térnék, meghajlok az oltár előtt. Így veszek menedéket és emlékeztetem magam arra, hogy nem számít, milyen jól vagy rosszul ment a nap, a lényem alapja ebben a múló életben az együttérzés, a kreativitás és a kapcsolódás. Eszembe juttatja, hogy az értékem nem attól függ, mi történik, mit csinálok, vagy mim van.
A meghajlás olyan tudatos cselekedet, ami a fizikai oldalt erősíti a gyakorlásunkban. Amikor emberek előtt hajlunk meg, ezzel emlékeztetjük magunkat arra, hogy mindannyian össze vagyunk kapcsolva. Meglátjuk a buddhát a másikban, ezzel túlvisz saját határainkon. Meg szoktam hajolni továbbá a kedvenc macskám sírja előtt, a kertben álló fa előtt és a hold fényét tükröző tó előtt is. Szeretek felnézni a csillagos égre és meghajolni az ég tágassága előtt, emlékezvén tudatom igazi természetére.
Zen and the Art of Saving the Planet – Programajánló beszélgetés Danka Miklóssal, az Integrál Akadémia tanárával, az Ursus Libris könyvkiadó alapítójával. A franciaországi Plum
Pszichojána, a negyedik szekér – Az európai gyakorló buddhizmusa? „Reflektálnunk kell egy helyzetre, ami tagadhatatlan.” Beszélgetés Kormosi Istvánnal a szakdolgozatáról, amely vitaindító korrajz az európai
Mészáros Ágnessel, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kulturális menedzserével beszélgettünk a múzeum szeptemberben várható programjairól. Riporter: Udvardi Márton (2024) Hopp Ferenc Ázsai Művészeti Múzeum
