Főoldal > Őszentsége, Szakja Trizin nepáli látogatása

Őszentsége, Szakja Trizin nepáli látogatása

Őszentsége Kjabgon Gongma Trizen Rinpocse, a 41. Szakja Trizin, szeptember 23-án este érkezett Kathmanduba, a Tribhuvan nemzetközi repülőtérre. Már itt szívbéli meleg fogadtatásban részesült a fogadására összegyűlt tömegtől. A hivatalos fogadása a Boudhanath sztúpa védő tekintete alatt található Nemzetközi Buddhista Akadémián történt.

Az Akadémiát, mint oktatási intézményt Khenchen Appey Rinpocse (1926-2010) alapította a szakjapa hagyomány fenntartására és terjesztésére. Őszentsége, a 41. Szakja Trizin a szakjapa hagyományvonal fejeként az intézmény szellemi vezetője is. 

Érdeklődők és hívek tömegei sorakoztak fel az Akadémiához vezető út mellett, abban a reményben, hogy megpillanthassák Őszentségét. A méltóságok és a vendégek az Akadémia előcsarnokában gyülekeztek össze, várva Őszentsége esti fogadására.

Őszentsége a tervek szerint egy hónapot fog Nepálban tartózkodni, ahol több kolostorban számos beavatást, menedékvételi szertartást és tanítást fog adni.

Egy névtelenül nyilatkozó nepáli szerint “Őszentsége előző látogatása óta volt itt földrengés 2015-ben, és világjárvány is.”. Szakja Trizin majd tíz évvel ezelőtti látogatása kapcsán hozzátette még: “Legutóbb, amikor itt járt, a Buddha szülőhelyén, Lumbíníban tett látogatást, ahol a szakja képzési rendszerről tartott nagyszerű tanítást. Nepál számára mindig nagy megtiszteltetés, hogy sok nagy tibeti tanítót láthatunk itt. Manapság ritka az olyan tanító, mint Szakja Trizin, és az, hogy eljött Nepálba és majdnem egy hónapig itt tartózkodik, az hogy az ő korában sok beavatást adjon, nagyon különleges dolog, ami arra utal, hogy a nepáliaknak még mindig komoly érdemei vannak. 

Néhány barátom és családtagom most először fog beavatást kapni. Ők még soha nem kaptak buddhistabeavatást, és most hivatalosan is buddhisták lesznek. Gyönyörű számukra, hogy ezt Őszentségétől kapják.”

Őszentsége a 41. Szakja Trizin a mai tibeti buddhizmus egyik legidősebb lámája, akit sok tibeti a világ legkiemelkedőbb buddhista tanítójaként tart számon, közvetlenül Őszentsége a Dalai Lámát követően. 

Őszentsége 1945-ben született Tibetben, hét éves korában lett a Szakja trón várományosa. Ekkor ismerte el őt a Dalai Láma a 41. Szakja Trizinként. Őszentsége a legfőbb feje az 1073-ban, a Szakja kolostorban alapított Khön Szakja vonalnak. Ő volt a leghosszabb ideig, több mint 50 évig uralkodó Szakja Trizin is, 2017-ig. 

Őszentségét széles körben tekintik a bölcsesség jidámja és bódhiszattvája emanációjának. Széles körben elismert tanító, nagy tiszteletnek örvendő spirituális vezető. Számos oktatási központot alapított Nepálban és Indiában, ahol száműzetésben máig fenntartják a tibeti buddhizmus szakja iskolájának oktatási és gyakorlati rendszerét. 

A szakja vonal vezetőjének, a szakja trizinek új öröklési rendszerét Őszentsége, a 41. Szakja Trizin javaslatára 2014-ben a decemberben tartott nagy Szakja Mönlam imafesztiválon vezették be. Az így felülvizsgált rendszer szerint a szakja trizin tisztséget felváltva töltik be a Dölma Phodrang és a Phuncok Phodrang vonal tagjai szolgálati idejüknek és képzettségüknek megfelelően hároméves időtartamra. Lehetőség van továbbá arra, hogy a tisztséget egy tanító többször is betöltse élete folyamán.

A Szakja Trizin trónjára 2017. március 9-én iktatták be 42-ként  Ratna Vadzsra Rinpocsét, immár az új hagyományozási rendszernek megfelelően. A cím jelenlegi várományosa, a trónörökös a 43. Szakja Trizin címre, Gyana Vadzsra Rinpocse.

“Bármelyik ösvényt is követed, a mahájána ösvényt, vagy netán a vadzsrajánát, ami vizualizációkat, recitációkat és alapozó gyakorlatokat is tartalmaz, és mindezek a gyakorlatok nagyon-nagyon fontosak. De mind közül a legfontosabb az együttérzés fejlesztése. Együttérzés nélkül, bármit is csinálsz, nem lesz közvetlen oka  a megvilágosodásnak. Ahhoz, hogy egy gyakorlat a megvilágosodás közvetlen oka lehessen, rendelkezned kell a megvilágosodás szellemével. És ahhoz, hogy megfelelő legyen benned a megvilágosodás szelleme, együttérzésre van szükséged. Együttérzés nélkül a többi tulajdonsággal sem fogsz rendelkezni.”

  • Őszentsége a 41. Szakja Trizin

Őszentségének van magyar közössége is, a Szakja Tasi Csöling, amelyet 1986-ban alapított. Eddig háromszor, 1998-ban, 2002-ben és 2007-ben járt Magyarországon és adott tanításokat és beavatásokat.

 

Forrás – Buddhistdoor

A magyarországi Szakja Tasi Csöling honlapja

Minden kép Craig Lewis (Buddhistdoor) munkája

 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó

Műsorajánló

Beszélgetés Dr. Pressing Lajossal a non-dualizmusról

Beszélgetés Dr. Pressing Lajos Lílávadzsrával a non-dualizmusról Riporter: Bende Zsuzsanna (2024) Dakiniland – Pressing Lajos honlapja A buddhista misszió honlapja Az adás időpontja: 2024. május