- Műsorajánló
A Buddha Purnima, a Vészák ezen jeles alkalmával, amelyen Sákjamuni Buddha születését, megvilágosodását és parinirvánáját ünnepeljük, szívből jövő üdvözletemet és imáimat küldöm buddhista családunk minden tagjának világszerte.
Ez a szent nap arra emlékeztet minket, hogy több mint 2500 évvel ezelőtt Sákjamuni Buddha fényt hozott a világra. Bár azóta a világ felismerhetetlenül megváltozott, tanításai ma is aktuálisak maradtak. A függő keletkezésről alkotott mélyreható felismerése, valamint az a felhívása, hogy ne ártsunk senkinek és segítsünk minden lénynek, továbbra is a legegyüttérzőbb és legpraktikusabb útmutatást jelentik a mai viharos időkben.
Amikor csak tehetem, arra biztatom azokat, akik Buddha követőinek tartják magukat, hogy legyenek XXI. századi buddhisták: fedezzék fel a tanítások valódi jelentését, és alkalmazzák azokat a gyakorlatban. Ehhez szükség van tanítások hallgatására és az olvasásra, a hallottak és olvasottak mélyreható átgondolására, valamint arra, hogy alaposan megértsük azokat.
A 2570. Buddha Dzsajanti örömteli ünnepén üdvözletemet küldöm minden buddhista testvéremnek. Imádkozom azért, hogy mindannyian – azáltal, hogy a Buddha tanításait beépítjük mindennapi életünkbe – hozzájárulhassunk egy boldogabb és békésebb világ megteremtéséhez.
Imáimmal és jókívánságaimmal,
A Dalai Láma
Forrás – Őszentsége hivatalos honlapja
A BuddhaFM A Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM küldetés nyilatkozatával összhangban szólal meg.
Buddha FM – Adásban a Tan!
Kövessenek minket Facebook Spotify oldalunkon és Youtube csatornánkon.
Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

Történetek Namkhai Norburól – Cser Zoltán mesél 2025 december 8-án egy különleges délelőtti élményben volt részünk a Tan Kapuja Főiskola szertartástermében. Ezen a téli reggelen,
Dalai Láma – Hogyan éljünk etikus életet Önérdek kontra mások iránti érdeklődés, avagy az etikus élet alapjai „Ezen a ponton két különböző megközelítéssel élhetünk.

Hogyan keletkeznek a jelenségek? Hogyan keletkezik az énérzet, az azonosulásaink? Vajon hogyan alkalmas a meditáció arra, hogy erre rálássunk? Van-e és hol van a választás