Paváraná és lámpásfesztivál

Véget ért a théraváda szerzetesek hagyományosan három hónapos elvonulási időszaka a vassza. A Buddha idejében a szerzetesek még nem letelepedett életmódot folytattak, hanem többnyire vándoroltak. A trópusi vidékeken azonban van egy három hónapos óriási esőzésekkel járó monszun időszak, amikor az utak járhatatlanná válnak és lehetetlen a szerzetesek vándorlása. Erre az időszakra letelepednek egy megfelelő helyen és kivárják az esős időszak végét. Ez az időszak a legalkalmasabb számukra az intenzív meditációs gyakorlásra, a belső szellemi munkára.

Ennek az elvonulásnak a végén a szerzetesek összegyűlnek és paváraná-t tartanak. A paváraná jelentése “vallomásra hívás”, azaz a szerzetesek megvallják egymásnak a három hónapos elvonulás alatt megtett kisebb-nagyobb vétkeiket. 

Ez a szertartás a 11. hóldhónap teliholdjára esik, ezt idén október 9-én ünnepelték. A paváraná szertartás és a “gyónás” segíti a szerzeteseket abban, hogy megszilárdítsák a kapcsolatukat a szerzetesi szabályokkal, azaz a vinajá-val.

A paváranát követően a kathina szertartásra kerül sor. A kathina jelentése ruhaszövet, a szerzetesek ekkor kaphatnak a világiaktól felajánlásként új öltözéket. A köntösfelajánlási időszak a 12. holdhónap teliholdjáig tart.  

A paváraná a világiak körében is ünnep, reggel a közeli kolostorba vonulnak a családok, leteszik az öt vagy nyolc fogadalmat, majd érdemdús cselekedeteket hajtanak végre. Hosszasan recitálják a szent szövegeket, miközben ételt, füstölőt, virágokat ajánlanak fel a Három Drágaságnak, azaz a Buddhának, a Tannak, a Dhammának valammint a szerzetesi közösségnek, a Szanghának. 

Az étkezés megfelelő idején a szerzeteseknek ajánlanak fel ételt, majd maguk fogyasztják el ami maradt.

Délután a szerzetesek dhammabeszédeket tartanak a világi hívőknek a helyes életmód fontosságáról, a paváraná szertartás jelentőségéről, amit beszélgetés követ. A szertartás a felhalmozott érdemek felajánlásával zárul. A hívők felajánlják megszerzett érdemeiket családtagjaiknak, a rászorulóknak illetve minden érző lénynek.

A paváranát a Hongkongi Buddha-Dharma Központban (The Buddha-Dharma Center of Hong Kong) is megünnepelték. Ott élő sri lankaiak, bangladesiek és természetesen honkongi buddhisták ünnepeltek együtt. A családok által hagyományosan megtett fogadalomtételek és felajánlások után a tiszteletreméltó K.L. Dhammadzsóti professzor mondott beszédet. Kiemelte a paváraná fontosságát és méltatta a bangladesi és sri lankai buddhistákat, hogy Hongkongban is fenntartják a hagyományukat, ápolják buddhista örökségüket, kultúrájukat. 

Ezt követően sri lankai illetve bangladesi théraváda szerzetesek szóltak a jelenlévőkhöz, immár az anyanyelvükön.  

Az ünneplés ezzel azonban még nem ér véget. Több théraváda országban, így Thaiföldön és Bangladesben is fényfesztivál követi a paváranát sötétedés után. Thaiul khom fai-nak, bengáli nyelven fanus-nak nevezik azokat a keretre feszített papírból készült lampionokat, aminek a közepébe égő mécsest helyeznek. Amikor lámpásban felmelegedett a levegő egyszerre felengedik őket, lámpásokkal borítva el az eget. 

A fény a kínai kultúrában a nyugalom és a harmónia szimbóluma. Az ókorban kommunikációs eszközként használt lámpások később általánosan elterjedtek, esküvők, születésnapok, fesztiválok és nemzeti ünnepek elengedhetetlen kellékévé vált.

A lámpafesztivál eredetének is megvan a maga mesés története. A legenda szerint Sziddhárta herceg miután elhagyta otthonát, hogy vándor remeteként elérje a legteljesebb felébredést, levágta a haját majd az ég felé hajította e szavak kíséretébenn: “Ha a buddhává válás tökéletessége végig elkísér, akkor ez a hajfürt ne essen vissza a földre, maradjon fent az égen!” Miután elszántságát ekképp kifejezte, azt tapasztalta, hogy egyetlen szál sem hullott vissza a talajra. 

A hagyomány szerint Indra, az istenségek, a dévák királya az egekben elkapta a hajfürtöt és egy drágakövekkel kirakott aranyedénybe helyezte a leendő Buddha haját. Ezt követően hazavitte a Távatimsza égi birodalomba és egy sztúpában, a Csúlamani csaitjában helyezte el az ereklyét. A Távatimsza menny istenségei így ki tudják fejezni a tiszteletüket az ereklye iránt, viszont a földön élő emberek nem képesek felemelkedni erre a létsíkra. 

E helyett az emberek ilyen repülő lámpásokat készítenek mind a mai napig, lelküket így emelve fel az egekbe, így imádják az égi Csúlamani csaitját. A lámpásokat egyszerre engedik el a szerzetesek “szádhu, szádhu, szádhu!” kiáltására. Ezután szuttákat és mantrákat recitálva hódolnak a Csúlamani csaitja előtt.

Noha ezt a lámpásszertartást a thai és a bangladesi kultúra ősi rítusának tekintik, mára egyre több az aggodalmaskodó hang is. A szertartás legnagyobb kockázata a tűzveszély. Sokan, köztük buddhisták is, aggódnak a több száz, az égen kontroll nélkül szálló tűzgömb miatt, vajon hova érkeznek amikor leesnek, és hogy képesek-e még akkor is felgyújtani valamit. 

Erre már elég rég kitaláltak egy beépített biztonsági megoldást. A lampion belsejében egy rongydarab ég el egy bizonyos előre kiszámítható idő alatt. Ekkor, miután a tűz kialudt, kezd csak el leereszkedni a lámpás, mivel már nincs benne meleg levegő amivel emelkedni tudna. 

Mindezek ellenére sok az összetákolt, nem szakemberek által készített eszköz is, amelyek használata miatt a kockázatok mégsem csökkentek. Bangladesben például teljesen betiltották a lápafesztivált, és Thaiföldön is csak a paváraná estéjén engedélyezik, szigorú óvintézkedések mellett.

Forrás – Buddhistdoor

Buddhist Meditation/Youtube

Eden’s Family/Youtube

kiemelt kép – Drew Hopper

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert