Főoldal > Tárgyi adományokat gyűjtünk egy földig rombolt ukrajnai óvoda és iskola újraindításához

Tárgyi adományokat gyűjtünk egy földig rombolt ukrajnai óvoda és iskola újraindításához

Kedves Hallgatóink! Szeretnénk megosztani Önökkel Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökének üzenetét:

Kijev környékéről visszatérőben útközben írom nektek ezt az emailt. Több mint húsz alkalommal jártunk már kint Egyházunk és az Oltalom nevében (sokatok támogatásával). Vittük korábban Karácsony főpolgármester úr nagy teljesítményű generátor ajándékát a kijevi főközpont számára, most pedig egy hasonló, erőteljes generátort a Borodyankai iskola számára, mely kénytelen volt befogadni egy másik iskolát, egy óvodát és egy zeneiskolát is, tekintettel arra, hogy a várost rendkívül súlyos veszteségek érték a megszálló orosz hadsereg részéről, akik amit nem pusztítottak el, azt kifosztották.

Mostani utunkon többek között Andriivkába is elmentünk. Ez a szegény, mintegy négyezer főt számláló település szenvedte el talán a bevételére készülő agresszorok legpusztítóbb támadását. Több férfit agyonlőttek, aki nem adta le időben a mobiltelefonját, nőket erőszakoltak meg, alig akad épület, amiben ne tettek volna alig helyrehozható kárt. Hogy valami fogalmatok legyen az állapotokról, elküldök egy kis videót, ami a támadás után, a romok eltakarítása közben készült:

Teljesen megsemmisült a 2015-ben felújított óvoda, étkező és a kis települési múzeum is. A mozdítható értékeket a megszálló hadsereg elrabolta (sokszor még a vécécsészét is). Megígértem, hogy kísérletet teszünk egy segítségnyújtás megszervezésére, s megpróbáljuk összegyűjteni azokat a nélkülözhetetlen eszközöket, illetve elvégezni olyan felújítási munkákat, melyekkel újraindítható lenne a tanítás.

Felsorolom, hogy miket írtam össze, illetve megemlítem, hogy egyébként mindezek, valamint a szakmunka elvégzése összesen mintegy 2-3millió forint volna. Az összeg csökkenthető, amennyiben természetben tudunk adományokat eljuttatni. Az Oltalom, illetve Egyházunk a maga építési anyagaiból és eszközeiből máris sok mindent fel tud szabadítani. A következők kellenének:

Az óvodát be lehetne költöztetni a jelenleg nagyjából helyrehozott iskolába, de ehhez szükség volna legalább: 

  • 5 darab kis gyerekvécére és gyerekmosdóra, 
  • gyerekjátékokra, 
  • 5 kiságyra, matracra,
  • 30-40 gyerek számára ágyneműre, 
  • evőeszközökre, 
  • hűtőszekrényre,
  • 40 kisszékre,
  • kis szekrényekre, 
  • szőnyegekre,
  • tíz asztalocskára,
  • mélyhűtőre,
  • mosógépre,
  • porszívóra


Az iskola konyhájához és ebédlőjéhez:

  • tűzhelyre,
  • mosogatóra,
  • edényekre,
  • ugyancsak evőeszközökre,
  • tányérokra (lehet használt is, de ép)
  • függönyökre,
  • terítőkre,
  • ebédlőasztalokra és székekre (egyidejűleg jó lenne, ha legalább ötvenen le tudnának ülni)
  • kézmosókra (legalább 4 darab)


A kifosztott tornateremhez kellene:

  • röplabdaháló,
  • futball-, kosár-, röp- és kézilabdák 
  • két kézilabda kapu,
  • mászókötelek,
  • bordásfal,
  • pingpongasztal és ütők,
  • csocsó.


A
tornaterem öltözőjét minden felszerelésével fel kellene újítani, egy lány és egy fiú helyiségben zuhanyt, vécét és mosdót kellene pótolnunk.

A karbantartáshoz szükség volna kézigépekre (fúró, akkumulátoros fűrész, ütvefúró, stb.) Sikerült megfogadnom három nagyszerű, mindenféle építőipari munkához értő fiatalembert is egy hónap munkára, természetesen díjazás ellenében.

Szívesen fogadnak ruhafélét is.

Andriivka iskolájának – Borodyankhoz hasonlóan – egy nagyteljesítményű generátor szeretnénk biztosítani. Erre több budapesti kerületnek van már felajánlása, amit hálásan köszönünk. A hadsereg az interaktív táblákat és számítógépeket is elvitte, ezek is pótlásra szorulnak.

Ezt a listát kint hagyjuk honlapunkon, és mindig jelezzük, hogy mi az, amit már valaki megvásárolt vagy adományozott, és mi az, amire még gyűjtünk.  KATTINTS IDE

Aki egy labdát vagy egy pingpongütőt ad, már az is sokat tett, vagy aki hajlandó egy munkás egy órai vagy egy napi bérét felajánlani, az is nagyszerű tettet hajtott végre. Úgy terveztük, hogy a felújítási munkálatok március 8-án kezdődnének, addig szeretnénk mindent összegyűjteni.
Hálás köszönet jóságotokért, nagyvonalúságotokért és bizalmatokért. Minden fillérről pontosan el fogunk számolni.

Kijev, 2023. február 23.

Sok szeretettel, nagyrabecsüléssel:

Iványi Gábor,
a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke

 

info@metegyhaz.hu

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Budapest 1086

 

Kapcsolódó

Hírek

Buddhista béketábor Ugandában

Március végén-április elején egy főleg gyerekeknek szóló, egyhetes béketábort szervezett az Ugandai Buddhista Központ (Uganda Buddhist Center – UBC) a tiszteletreméltó Bhanté Ószádha és a