Főoldal > Tibeti gratulációk Tajvan újonan megválasztott elnökének

Tibeti gratulációk Tajvan újonan megválasztott elnökének

Január 13-án tartották Tajvanon az elnökválasztásokat, amit széleskörű érdeklődés kísért világszerte. A választás győztese Lai Ching-te lett, a Demokratikus Progresszív Párt (DPP) képviseletében. Ezzel, Tajvan történetében egyedülállóan, a DPP immár a harmadik ciklusban adja a szigetország elnökét. 

Lai Ching-te, Tajvan új elnöke – kép – Wikipédia 

Őszentsége, a XIV. Dalai Láma, és szikjong Penpa Cering, a Központ Tibeti Adminisztráció elnöke levélben gratulált a győztesnek.

“Valóban, ami a demokratikus jogok gyakorlásának tajvani érvényesülése kapcsán most megfigyelhető volt, az bátorítást nyújt mindannyiunk számára, akik arra törekszenek, hogy szabadságban és méltóságban éljenek. 

Szívesen emlékszem vissza arra a vendégszeretetre, amivel Tajvan népe fogadott ottani látogatásom alkalmával, aminek során megfigyelhettem, hogy milyen szilárd gyökerekkel rendelkezik országukban a demokrácia. A tajvani emberek nem csak egy virágzó és szilárd demokráciát építettek fel, hanem komoly eredményeket értek el a gazdaság és az oktatás terén is, miközben megőrizték gazdag hagyományos kultúrájukat. 

Csodálom a tajvani buddhisták erős elköteleződését a Buddha-Dharma iránt. Buddhista szerzetesként igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy teljesíthessem időről-időre a tanításra és a szellemi útmutatásra irányuló kéréseiket. 

A Tajvan és a Kínai Népköztársaság közötti jó kapcsolatok rendkívül fontosak. Régi meggyőződésem, hogy a párbeszéd a legjobb módja a bonyolult ügyek megoldásának, mind helyi, nemzeti vagy nemzetözi szinten.”

Végezetül Őszentsége sok sikert kívánt Lai úrnak, a tajvani nép reményeinek és törekvéseinek megvalósítása előtt álló kihívásokhoz.   

Őszentsége mellet a száműzetésben élő tibeti kormány (Központi Tibeti Adminisztráció – Central Tibetan Administration CET) miniszterelnöke, szikjongja, Penpa Cering sem mulasztotta el a gratulációt. A még a választás napján, január 13-án kel levelében azt írja:

Szikjong Penpa Cering és Laj Ching-te, Tajvan elnöke

“A Központ Tibeti Adminisztráció és a tibeti nép nevében szívből gratulálok Önnek és a Demokrata Progresszív Pártnak a választáson elért győzelemhez. Az Ön megválasztása a tajvani népnek a demokrácia és szabadság elvei melleti rendíthetetlen elkötelezettségét bitonyítja. 

Őexcellenciája, Caj Jing-ven asszony (az előző elnök, az első női elnök tajvanon) látnoki vezetése alatt Tajvan bátran állt a demokratikus értékek előmozdításának élvonalában, bátroságát és jövőbelátását, amivel Tajvan érdekeit mindenn körülmény ellenére érvényesíteni próbálta, világszerte elismerést váltott ki. 

Őexcellenciája nemrég tett kijelentése, miszerint Tajvan jövőjéről saját népének kell döntenie, komoly visszhangra talál a tibetiek között. Száműzetésben élő és sajátos  kultúrával és identitással rendelkező demokráciaként a tibeti nép mélyen tiszteli az önrendelkezés és a szabadság értékeit, hogy azok a nemzetközi közösség részeként virágozhasson.”

A szikjong ezután a Tajvan és Tibet között fűződő erős történelmi és szellemi kapcsolatokra mutatott rá, valamit a demokrácia és az emberek közötti kapcsolatok iránti közös elkötelezettségükre. 

“Történelmi hátterünk összeköt minket csakúgy, mint a tajvaniak többségének Őszentsége, a Dalai Láma iránt érzett őszinte tisztelete, így a kötelék a tajbaniak és a tibetiek között egyre szorosabbá vált az évek alatt, a demokrácia és az emberek közötti kapcsolatok irányti közös elkötelezettségünk mentén. 

Tibet, és a világszerte élő tibetiek nevében még egyszer szeretném őszinte gratulációmat kifejezni Ön számára. Kívánom, hogy hivatali idejét siker, jólét és az Ön által nagyra tartottértékek iránti további elkötelezettség jellemezze!” – zárult a szikjong levele.

 

Forrás – Őszentsége, a Dalai Láma hivatalos oldala

A Központi Tibeti Adminisztráció hivatalos honlapja

 

A BuddhaFM A  Tan Kapuja Buddhista Egyház által fenntartott online rádió. A rádió minden buddhista irányzat és az összes buddhista közösség számára nyitott, melynek tanítása és beszéde a BuddhaFM  küldetés nyilatkozatával  összhangban szólal meg.

BuddhaFM – Adásban a Tan!

Kövessenek minket  Facebook Spotify oldalunkon és  Youtube csatornánkon.

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó