Főoldal > Újranyit a bódhgájai Mahábódhi templom

Újranyit a bódhgájai Mahábódhi templom

Szeptember 21-től újra megnyitják a Buddha megvilágosodásának tiszteletére, a felébredés helyszínén, Bódhgajában emelt templomot a látogatók előtt. A Mahábódhi templom, Bihár állam elsőszámú világörökségi helyszíne március óta tart zárva a koronavírus miatt elrendelt korlátozásoknak köszönhetően. Noha június elején részlegesen már újra megnyitották, azonban július 15-én ismét bezárásra került a járvány terjedése miatt.

 

 

 

Mahábódhi templom, Bódhgája, Bihár, India

 

    A templomban a szájmaszk használata és a fertőtlenítés kötelező lesz, és komoly létszámkorlátozásra is számíthatnak a látogatók. Míg a templom teljes területén egyszerre legfeljebb csak száz zarándok, látogató tartózkodhat, addig a Garbagríhában, a legbelsőbb szentélyben ez csak tíz fő lehet egy időben. Nem csak létszámbeli, de időkorlátot is bevezet a templomgondnokság, így csak délelőtt 6-9, és délután 3-6 óráig látogatható a szent hely. Ez a korlátozás várhatóan csak szeptember 30-ig tart, októbertől visszaáll az eredeti rend, és reggel 6-tól este 9-ig nyitva lesz a templom a látogatók számára – mondta Nangzé Dordzse a templom igazgatótanácsának titkára.
    „Úgy látszik, a dolgok hosszú idő után kezdenek visszatérni a régi kerékvágásba. A járványnak és a lezárásoknak köszönhetően a Buddha Purnima ünnepségek idén jóval visszafogottabbak voltak. Csak a szertartást lehetett a templomban megtartani, míg a hívek a világ minden tájáról virtuálisan vehettek részt az eseményen a Mahábódhi templom Facebook közvetítésén keresztül. Reméljük, a helyzet ezúttal tartósabb lesz.” – mondta Nangzé Dordzse.
    Mivel a gajái repülőtér jelenleg még zárva van a nemzetközi járatok elől, elsősorban belföldi látogatókra, hívekre, zarándokokra számítanak.
    A templom területén található annak a bódhifának a leszármazottja, aminek tövében ülve a Buddha elérte a megvilágosodást. A helyzet iróniája, hogy a fa a lezárásoknak köszönhetően, látogatók híján igen jó egészségi állapotba került. A fát egy, a gondnokság által erre felkért Erdei Kutatóintézet gondozza. A szakemberek szerint évente egyszer-kétszer van szüksége a fának külső táplálásra. A zarándokok és a hívek azonban jó szándékkal, de helytelenül rendszeresen szórják különféle tápszerekkel, aminek következtében a fa túltrágyázottá vált, egészsége megromlott, leveleit hullatni kezdte. Ezt heverhette most ki a látogatási tilalom időszaka alatt.
    „Nagyon egészséges lett a fa, ágain rengeteg a levél. Az elmúlt kilenc hónapban nem szórták agyon tápszerekkel” – nyilatkozta Csalinda Bhanté, a templom vezető szerzetese.

 

 

 

Orgyen Trinli Dordzse, a 17. Karmapa a bódhifa alatt

 

Források – Hindustan Times:
forrás 1
forrás 2

Hírszerkesztő: Fenyvesi Róbert

 

Kapcsolódó

Műsorajánló

Életút interjú Pető Tóth Károly költővel

Életút interjú Pető Tóth Károly költővel arról, hogy miként lesz valaki költő egy költőtárs javaslatára vagy koan író egy zen koan olvasásától. Beleshetünk kissé az

Hírek

Újra gesemákat avattak Bódhgajában

December 4-én, hétfőn avatták fel szerzetesnők egy új csoportját gesemává az indiai Bódhgajában. A csoport hét szerzetesnőből állt, akik így megkapták a tibeti gelug hagyományvonal