
- 2023 szeptember 17.
Ácsán Bódhipálá nővér Kambodzsában született 1940-ben. Az ország legnehezebb időszakában az utolsó pillanatokban távozott három gyermekével az Egyesült Államokba, férje viszont áldozatul esett a Vörös Khmer diktatúrának. Ácsán Bódhipálá alkalmazott matematikát tanult, majd programozóként dolgozott közel húsz éven át. Öt unokája van.
1998-ban kapta meg a beavatást mint anágáriká, és 1999-ben kapta meg a befogadást mint szíladhára, tíz fogadalmon élő apáca. Beavató mestere Ácsán Szumédhó volt. Saját meglátása szerint a kolostori élet azért volt eleinte nagy kihívás a számára, mert nem volt könnyű a képzettségével együtt járó bonyolult gondolkodási folyamatokat oly módon egyszerűsíteni, hogy teret adjanak a szemlélődő élettel együtt járó intuitív tudásnak. Kolostori munkáját eszköznek tartja ezen cél eléréséhez, sok türelemmel és kitartással szolgálva az Amarávatí Buddhista Kolostor közösséget.
(A Théraváda hagyományban anágárika (páli eredetű szó, jelentése ‘otthontalan személy’) az a személy, aki feladta a világban birtokolt minden tulajdonát és felelősségét vagy ezeknek nagy részét, és minden idejét a buddhista gyakorlásnak szenteli. Az anágárika státusza átmenet a szerzetesi élet és a világi ember élete között, és akár egész életre is szólhat, és általában fehér ruhát vagy köntöst viselnek.)
A thai erdei hagyományról részletesen itt lehet olvasni
„Azt tanultuk meg ezen az elvonuláson, hogy egy szerzetesnek is folyamatosan ott van a fájdalom. Egy meditációs ülés mozdulatlansága, vagy a lábnak a tartása az
A japán zen buddhizmus szótó iskoláját képviselő, kilenc szerzetesből álló delegáció aggodalmát fejezte ki a tibeti emberi jogi helyzet súlyosbodása miatt. A Dzsórindzsi templomból érkezett
Őszentsége, a Dalai Láma Marokkó elnökének címzett levelében fejezte ki részvétét a múlt hét pénteken az országot ért 6.8-as erősségű, több ezer halálos áldozatot követelő