
- 2023 szeptember 17.
Ácsán Brahm (London, 1951) 16 évesen, még iskolásként találkozott a buddhista tanításokkal, és azóta követi őket. A tanok és meditáció iránti érdeklődése, az egyetemi évei alatt sem lankadtak. Miután a Cambridge-i Egyetemen megszerezte diplomáját elméleti fizikából, egy évet tanárként dolgozott, majd Thaiföldre utazott, hogy szerzetesnek álljon.
Bangkokban, huszonhárom éves korában szentelte fel, Wat Saket (az Aranyhegy) Apátja, majd további 9 évet töltött tanulással és az erdei meditációs hagyományok gyakorlásával, a tiszteletreméltó Ácsán Cshá vezetése alatt.
1983-ban felkérték, hogy segítsen egy Perth-höz közeli (Nyugat-Ausztrália) erdei kolostor megalapításában. Ácsán Brahm jelenleg is ennek, a Bódhinyána névre keresztelt kolostornak az Apátja és a Nyugat-Ausztráliai Buddhista Közösség szellemi vezetője.
„Azt tanultuk meg ezen az elvonuláson, hogy egy szerzetesnek is folyamatosan ott van a fájdalom. Egy meditációs ülés mozdulatlansága, vagy a lábnak a tartása az
A japán zen buddhizmus szótó iskoláját képviselő, kilenc szerzetesből álló delegáció aggodalmát fejezte ki a tibeti emberi jogi helyzet súlyosbodása miatt. A Dzsórindzsi templomból érkezett
Őszentsége, a Dalai Láma Marokkó elnökének címzett levelében fejezte ki részvétét a múlt hét pénteken az országot ért 6.8-as erősségű, több ezer halálos áldozatot követelő