- Műsorajánló
A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére december 7-én, vasárnap délután 14:00 órakor kerül sor a rádióban, ezt követően a honlapon is kiírjuk.
Köszönjük szépen a hallgatóknak a 123 beküldött írást, melyek között kisebb regények is szerepeltek. Mivel a terjedelmet Önökre bíztuk, ezért természetesen a terjedelmesebb írások is ugyanolyan hangsúllyal mérettethették meg magukat. Minden percét élveztük az olvasásnak, szeretnénk a hallgatóknak is megadni ezt az élményt, így a rádióban a nyertes pályázatokon kívül is, időről időre elhangzik majd egy-egy novella nagyszerű színészeink előadásában.
A díjak:
Különdíjakat is kiosztunk, a nyertesek egy-egy BuddhaFM bluetooth hangszórót illetve füstölőket kapnak.
Eredményhirdetés tehát december 7-én, vasárnap délután 14:00 órakor lesz a BuddhaFM rádióban. Szeretettel várunk minden kedves pályázót, hallgatót, örüljünk együtt a nyertesekkel és hallgassuk meg novelláikat!
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő

A közelmúltban Bhután Királyságában megrendezett Globális Béke Imafesztivál egyik legfontosabb pillanatában Őszentsége Dzsé Khenpo november 15–19. között Timphuban történelmi jelentőségű szertartást vezetett, amelyen 265 buddhista