Főoldal > A Dalai Láma tanítóbeszéde: Szeretet és együttérzés – A szeretet útja
- Műsorajánló
A tanítóbeszéd 2020 januárjában hangzott el Indiában a Bihari Jogi Egyetemen. A tanítóbeszéd végén a Dalai Láma a hallgatóság kérdéseire is válaszol.
„A modern oktatás jelenlegi célja leginkább a fizikai komfort érzetünk és az anyagi fejlődésünk gyarapítására. És persze a logikus tudományra és az ehhez hasonlókra, amik csodálatosak. De ezek még nem foglalkoznak és nem tanítanak semmit az érzelmek természetéről. Nézzék meg azokat a nemzeteket, ahol általánosságban ugyan van egy modern oktatás, magasan fejlettek, a tudás területén is kimagaslóak, de az elme szintjén az érzelmek uralják őket! Ezért van szüksége a világnak erre az 1000 éves indiai hagyományra, ami az Ahimsza és a Karuna. Ezek jelentik az elme által elvégzett munkát. Oktatáson keresztül. Nem imádkozáson, vagy szertartásokon keresztül. Amint korábban mondottam, világi eszközökkel. A világ emberiességéhez való komolyabb hozzájárulás céljából ezekben az országokban először ezt az régi indiai tudást kell feléleszteni. Hogy hogyan birkózzunk meg az érzelmeinkkel. További ismeretekre kell szert tenni arról, amit leginkább úgy tudnék körülírni, mint az érzelmeink feltérképezése a megismerésen keresztül. Ezzel a módszerrel csökkenthetjük a haragot és erősíthetjük az együttérzést. India egy nagyon-nagyon ősi nemzet. Azt gondolom, hogy ennek a régi tudásnak és az új tudásnak az egyesítésén keresztül valóban nagyon komolyan járulna hozzá ahhoz, hogy a világ boldog legyen. A belső békén és az együttérzésen keresztül.”
Az adás időpontja: 2020 április 29., szerda 07:00; csütörtök 10:00; péntek 13:00; szombat 15:00 további időpontok itt találhatók
Fordította Bende Zsuzsanna, elmondja Kövesdi László és Koleszár Bazil Péter

Teljes szívemből csatlakozom ahhoz az erőteljes békefelhíváshoz, amelyet a Szentatya, Leo pápa a virágvasárnapi szentmisén fogalmazott meg. A fegyverek letételére és az erőszak elutasítására irányuló

Konferenciát tartottak az Európai Parlamentben „Cselekvő együttérzés: az életről való gondoskodás globális etikája” címmel, ezzel is tisztelegve Őszentsége, a 14. Dalai Láma életműve előtt. A

Analóg Angelika budapesti festőművész, aki absztrakt, mégis Budapest hangulatából építkező képeket alkot, könnyen felismerhető, erős vizuális világgal. A START Galéria Budapest alapítójaként nemcsak saját munkáit