- Műsorajánló
„Meg kell halni ahhoz a régi minőségnek, hogy az új megszülethessen valahogy és ez nem gyerekjáték. Ez nagyon fáj. Én is meghaltam már párszor ezen a testen belül lelki értelemben. Ebből mindig újjászületés van. De aki nem mer meghalni, az nem fog újjászületni sem. … A jó nap ez a halálra azt jelenti, hogy meghal aki tegnap voltál és egy más minőségben tudod szemlélni az életet másnap.”
Zaka Dominika 33 éves, 4 könyv szerzője, mindegyik témája a szabadság, a megszabadulás. 5 éves kora óta tudja, hogy az ő útja a természethez való visszatalálás útja. 19 éves kora óta életformája a nomád életmód, napi 10 liter vizet engedélyez magának, saját maga készíti az ételeit, és járja lovával az országot, néha heteken keresztül a szabad ég alatt hálva. Saját bevallása szerint direkt kerülte a spiritualitással foglalkozó tanításokat, tanítókat, így 30 éves korában, amikor mégis először kézbe vett ilyen jellegű könyveket, felfedezte a különböző utakban rejlő analógiákat, a tanítások közös gyökerét. Vele beszélgettünk természetről, természetességről, buddhizmusról, szabadságról.
Könyvei:
Szabadon (2015), A szabadság íze (2017) , A szabadságon túl (2019) , Úton (2021)
https://www.facebook.com/zakadominika
Riporter: Bende Zsuzsanna (2022)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő