- Műsorajánló
„Idealista és realista konfliktust hordozok magamban, amely egyrészről mindig az égbe szeretett volna emelkedni a szabadság megtapasztalása érdekében, másrészről mindig elmerült a fizikai világ-működés, a keletkezés törvényeinek megértésében. Egy oldalról 1995 óta vagyok Mahamudra gyakorló, amivel párhuzamosan az asztrológia tanulmányozásával, az időminőség által létrejövő események törvényszerűségét próbáltam megérteni. Az évek tapasztalata, remények és csalódások után végül összekapcsolódott bennem az idea abszolútuma a relatív megvalósulási szint megértésével. Ezt talán köszönhetem érlelődésemnek is, melyben óriási szerepe volt a főiskola éveinek. Buddha életének, a kor társadalmi-kulturális berendezkedésének megismerése, valamint a formálódó buddhizmus világhódító útjának a tanulmányozása a különböző kultúrkörnyezetben. Életemért hálás vagyok mind tanítómnak, aki olyan abszolútumot mutatott, melyet évtizedekbe tellett megérteni, és a Főiskolának mely stabil támaszt képes nyújtani a keresők számára…”
A Tan Kapuján túl című sorozatunkban beszélgettünk Láng Balázs asztrológus, egészség-terapeutával, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori hallgatójával.
Riporter: Bende Zsuzsanna (2024)
BuddhaFM – Adásban a Tan!

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő