Főoldal > A Tan Kapuján túl – Interjú Szabados Levente vezető AI (mesterséges intelligencia) szakértővel

- Műsorajánló
„A kéttagú mondatból, hogy »vess el minden könyvet miután elolvastál minden könyvet«, abból általában az első tagmondatot szeretik olvasni és a másodikat nem szeretik olvasni. …nincs arra indok, hogy az ember ne tanuljon meg mindet, amit meg lehet tanulni, mert az önmagában egy igen jutalmazó tevékenység, tehát gondolkodni kell, mint a fene, tanulni kell, mint a fene, jobbnak lenni, okosabbnak lenni, mint a fene, bár tudjuk, hogy nem feltétlen ez lesz majd a megoldás, hanem majd valami ezen túl. De ez nem felmentés, hogy az ember hülye maradjon”
„Ha valami evolvál, az egy optimalizációs folyamat. …az evolúciós programozás bonyolult, összetett viszonyrendszerkben próbál egyensúlyi pontokra beállni. Ezt csinálja a természetben is, mert egymást nyomkodják ott a helyi ökoszisztémában jelen lévő élőlények, és hát ez egy rohadt komplex rendszer és akkor valahogy beáll egy metastabil egyensúlyra….az egy érdekes kérdés, hogy felfoghatjuk-e magát a tudat természetét, mint annak a lehetőségnek a feltételét, annak a körülményét, a keretét, hogy egyáltalán tapasztalni lehessen. … bármilyen, kellően komplex struktúra, biológiai rendszer esetén…a dolgok természetéből adódóan aktuálisabbá, kifejezőbbé válik valami, amit a tudat természetének hívunk jobb híján, …ami egyébként a tapasztalás lehetőség feltételét nyújtja.”
Riporter: Bende Zsuzsanna (2021)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram
“…Amennyiben a romantikus szerelem rendelkezik mind a négy aspektussal, akkor az nagy boldogsággal járhat. A Buddha sosem mondott semmi rosszat az igaz szeretetről vagy a
„Miközben pont egy mélyebb meglátásban az ragyog fel, hogy az, amit embernek nevezünk, ugyanolyan kifejeződése tud lenni a mindenségnek, mint ahogy egy tölgyfa, egy virág,
A kínai hatóságok szigorú felügyelet alá helyezik Tulku Hungkar Dordzse kolostorát, valamint megtiltják a nyilvános megemlékezéseket a közelmúltban elhunyt tibeti vallási vezetőről. A kínai hatóságok