Főoldal > A Tan kapuján túl – Interjú Szabó Ágnessel
Szabó Ágnes, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori aikido, valamint japán nyelv és kultúra szakos hallgatója, aki a mozgáson keresztül bontogatja személyiségének korlátait, üresíti, tisztítja tudatát. Butoh táncos, aki nemzetközi hírű japán mesterektől tanult. Saját bevallása szerint a főiskolának leginkább – egy tágabb értelemben vett – szanghát és a szanghatársakat köszönheti. Mi buddhisták tudjuk, hogy egy jó szanghát viszont a dharma tart össze.
A „Tan Kapuján túl” a Buddha FM sorozata, melynek keretében azt vizsgálja, hogyan boldogulnak A Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori hallgatói. Mi az, amit ott kaptak, mi az, ami velük maradt ebből akár hosszú évek során is, és milyen gyakorlati hasznát veszik az életben az ott tanultaknak, tapasztaltaknak.
Az adás időpontja: 2020. AUGUSZTUS 6., CSÜTÖRTÖK 07:00; péntek 10:00; vasárnap 07:00; aug 10., hétfő 13:00; kedd 16:00; szerda 20:00
Riporter: Bende Zsuzsanna
Fotó: Adrián Zoltán
A Vatikán Vallásközi Párbeszédért Felelős Dikasztériuma üzenetet küldött a buddhistáknak Vészák ünnepe alkalmából, hangsúlyozva, hogy a párbeszéd nem korlátozódhat szavakra, hanem „konkrét tettekké kell válnia
Idén, 2025-ben Vietnám legnagyobb városa, Ho Si-Minh adott otthont az ENSZ hivatalos nemzetközi Vészák ünnepének. Az esemény a szolidaritás, a béke és a fejlődés gondolatát
Mint oly sok vallási ünnepet Thaiföldön, a Viszakha Bucsa napot is a hagyományos holdhónap naptári számításai alapján rendezik meg minden évben. Idén az ünnep május