Főoldal > Ácsán Dzsajaszáró tanítóbeszéde: Jó élet jó halál

Ácsán Dzsajaszáró tanítóbeszéde: Jó élet jó halál

“Éppen emlékezetes és jó halálok után kutatok emlékeim között. Megpróbálom felidézni a legjobb halált is, amiről csak olvastam, bár nem voltam jelen amikor megtörtént, de élénken emlékszem rá a mai napig. A szóban forgó személy: Luang Pu Sao az egyik alapító tagja annak a szerzetesi rendnek, ahova magam is tartozom. 1942-ben, amikor meghalt, már 80 éves elmúlt. Akkoriban Ubonban lakott, ami innen 6-700 kilométernyire észak-keletre található. Abban az időben, a negyvenes évek elején Ubonban, ebben a kisvárosban bizony nagy volt a felfordulás, mivel éppen francia bombázó repülők támadása alatt volt. Luang Pu Sao pedig ágynak esett, mert összecsipkedték a lódarazsak. Érezte, hogy élete hamarosan végéhez közeledik, így elhatározta, hogy elindul utolsó thudongjára, sétájára a dzsungelben…”

Ácsán Dzsajaszáró a tiszteletreméltó Ácsán Cshá mester átadási vonalának egyik kiemelkedő mestere. 1958-ban született Angliában, és 1978-ban csatlakozott anagárikaként Ácsán Szumédhó közösségéhez. Még abban az évben továbbutazott az egyik thai anyakolostorba, Vat Pápongba, ahol Ácsán Cshá először novíciussá, majd 1980-ban szerzetessé avatta. 1997 és 2002 között Ácsán Dzsajaszáró ugyanezen kolostor apátja volt. 2003 óta magányos remeteségben él a Khao Yai hegység nemzeti parkjában. Vezető alakja annak az oktatási kísérletnek, amely a buddhista alapelvek segítő alkalmazását kísérli meg bevezetni a thai oktatásba. Több könyvet írt, rádió- és televízió adások meghívottjaként igyekszik fáradhatatlanul és nem kevés eredménnyel tanítani a Tant.
Számtalan könyve és tanítása elérhető a youtube-on és a www.amaravati.org honlapon.

A tanítóbeszédet fordította Balogi Virág, elmondja Weiner Sennyey Tibor.

Az adás időpontja: 2020-06-17 szerda 07:00; csütörtök 10:00; péntek 13:00; szombat 15:00; 22-én hétfőn 16:00; kedden 20:00

 

Kapcsolódó

Hírek

Veszélyben egy mianmari árvaház

Komoly anyagi gondokkal küzd a mianmari Jangonban működő árvaház. A Hman Kinn gyermekotthon jelenleg 102 gyermek otthona, az egész kicsiktől kezdve a hét évesekig.  A