Főoldal > Beszélgetés Irimiás Balázzsal, a Csoma Szobája Alapítvány elnökével
- Műsorajánló
Irimiás Balázzsal, projektvezető és építész. Erdélyben, Nagyváradon született, Budapesten végzett középiskolát, a Közgáz Nemzetközi Kapcsolatok Szakán diplomázott. Felvételt nyert a Műszaki Egyetem Építész Karára. 2004 őszén a tokiói Waseda Egyetemre nyert Japán állami ösztöndíjat, aminek keretén belül a kambodzsai Angkor romterületének helyreállításával foglalkozik. Közös kambodzsai japán-magyar ásatás szervezésében és lebonyolításában vett részt.

„Csoma szobájának megmentése 2007-ben fogalmazódott meg bennem, mikor későbbi feleségemmel, Olgával jártunk a Himalájában egy civilizációból menekülő kerékpártúra keretében. Látva az épület romos állapotát mélyen átéreztem egy ilyen távoli, magyar vonatkozású emlékhely erejét és jelentőségét. A projektből azóta közhasznú alapítvány lett, amely többszáz önkéntesnek ad lehetőséget arra, hogy átérezze a világért való önzetlen munkálkodás örömeit. A műemléki mentőakció pedig immár oktatással, szolár iskola építésével és sztúpamentéssel bővült.
Irimiás Balázzsal Kiss Anna készített interjút. Az adás időpontja: 2017-02-07 09:10, ismétlések: 2017-02-08 13:10, 2017-02-09 17:10, 2017-02-10 21:10, 2017-02-11 14:10, 2017-02-13 01:10


Teljes szívemből csatlakozom ahhoz az erőteljes békefelhíváshoz, amelyet a Szentatya, Leo pápa a virágvasárnapi szentmisén fogalmazott meg. A fegyverek letételére és az erőszak elutasítására irányuló

Konferenciát tartottak az Európai Parlamentben „Cselekvő együttérzés: az életről való gondoskodás globális etikája” címmel, ezzel is tisztelegve Őszentsége, a 14. Dalai Láma életműve előtt. A

Analóg Angelika budapesti festőművész, aki absztrakt, mégis Budapest hangulatából építkező képeket alkot, könnyen felismerhető, erős vizuális világgal. A START Galéria Budapest alapítójaként nemcsak saját munkáit