- Műsorajánló
„A Tan Kapuja Zen Akadémia 2017 óta működik, saját meghatározása szerint szellemi műhelyként és művészeti iskolaként.
A szellemi műhely célja a zen buddhizmus szellemi hátterének megvilágítása, hagyományainak tanulmányozása, gyakorlatának kutatása, valamint speciális, kifejezetten az európai kultúrába integrálható művelésének kidolgozása.
A művészeti iskola célja a hagyományos zen művészetek tanulmányozása és oktatása, új módszerek kutatása, tágabban egy olyan speciális módszertan kidolgozása, amelynek segítségével a zen művészetek gyakorlásának nehézségei legyőzhetőek a mai, nyugati kultúrában szocializálódott gyakorló számára is.
A Zen Akadémiát Dobosy Antal, a Tan Kapuja Zen Közösség apátja alapította. Működése és a feladatok megosztása a zen közösség arra önként vállalkozó tagjai között oszlott meg eddig, 2023-tól viszont egyházi támogatással működik tovább.
A Zen Akadémia vezetői Szeremley Anett és Kenéz László, akik a tudományos és művészeti programok szervezése mellett maguk is aktív részesei a művészeti oktatásnak.”
Riporter: Bende Zsuzsanna (2023)
BuddhaFM – Adásban a Tan!
A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

A BuddhaFM rádió novellapályázatot írt ki 2025-ben, melynek címe: Szakadékok és hidak – az összetartozás ereje. A pályázat leírását itt találják. A pályázat eredményének kihirdetésére

Dél-Korea legnagyobb buddhista rendje, a Koreai Buddhizmus Csogje-rendje felszólította a 2027-es szöuli Világifjúsági Nap (World Youth Day /WYD/ Seoul 2027) állami támogatásáról szóló törvényjavaslat visszavonását,

„Nekem szívügyem a gyerekeknek a támogatása” Hársszegi Anita 2025-ben védte meg szakdolgozatát A Tan Kapuja Buddhista Főiskola BA tagozatán. Több, mint húsz éve tanít; fejlesztő