
- 2023 november 27.
„Aki leigázza a vágyakozást, amit nehéz legyőzni, arról lepereg a fájdalom, minként a vízcsepp a lótuszlevélről”
Krúdy Gyula
A Magyar Írószövetség zsűrije idén is 10 kötetet díjazott a 10. Canon Digitális Könyvnyomtatási pályázaton. Legnagyobb örömünkre a tíz díjazott egyike Weiner Sennyey Tibor, aki esszékötetében magyar utazók és művészek buddhizmussal való kapcsolatát mutatja be Kőrösi Csoma Sándortól Hamvas Béláig. A kiadványhoz szegről végről a Buddha FM-nek is van némi köze, hiszen a kötetben a rádiónk támogatásával, Weiner Sennyey Tibor által megtartott előadásokon is elhangzott esszék kaptak helyet. A szemfüles hallgatók korábban már a rádiónkban is hallhatták – természetesen a szerző előadásában – az esszéket.
Akiknek tetszett, azért, akik lemaradtak róla, azoknak pedig azért érdemes forgatni a kötetet. A kötet címlapja a fantasztikus Szarka Fedor Guido munkája.
VÁRHATÓ MEGJELENÉS: 2018 karácsonya
ELŐRENDELHETŐ A KIADÓNÁL, AZ ARANYMADÁR ALAPÍTVÁNYNÁL AZ aranymadaralapitvany@gmail.com CÍMEN.
TARTALOM:
ELSŐ ELŐADÁS
Kőrösi Csoma Sándor és a dharma
MÁSODIK ELŐADÁS
Stein Aurél és a Gyémánt Szútra
HARMADIK ELŐADÁS
Lénard Jenő és a Dhammó
NEGYEDIK ELŐADÁS
Hamvas Béla és a buddhizmus
ÖTÖDIK ELŐADÁS
Magyar Buddha?
APPENDIX
Borobudur
Arany eposzunk
VÁRHATÓ MEGJELENÉS
2018 Karácsonyára.
Előrendelhető a kiadónál
az Aranymadár Alapítványnál
az
aranymadaralapitvany@gmail.com címen.
A zen örök újrakezdő szelleméről – Beszélgetés Fölföldi Rózsával a One Drop Zen közösség gyakorlójával Sunrjú Szuzuki meditációról szóló könyvéről. „A zen álladóan erről a
Három szerencsés és bátor jelentkező a sikondai Buddhafeszten kipróbálta, milyen riportot készíteni és persze interjút adni. Közben azt is megtudtuk, hogy ők miért érkeztek a
Portrébeszélgetés Gódorné Hazenauer Zita japánkert szakértővel. Nevezzenek bár mihaszna szirom-bámésznak! Mert időközben úgy összemelegedtünk: hulltukban hullok én is. Új munkahelyén, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti