Főoldal > A BuddhaFM rádió új sorozata – ÉLETÚT – Dobosy Antal zen mester 1. rész: A gyerekkor

- Műsorajánló
Újonnan indult életút sorozatunk első kiszemeltje Dobosy Antal, 83 éves matematikus, zen buddhista tanító, a magyarországi buddhizmus jeles képviselője. A Tan Kapuja Zen Közösség apátja és szellemi vezetője és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola oktatója, akivel életének első szakaszáról, a gyerekkoráról, közel két órán át beszélgettünk. Tudjuk jól, hogy manapság két órát kiszakítani egy napból nagyon nehéz. A beszélgetés ezért természetesen archívumunkban is meghallgatható.
Ezt a sorozatot családias hangulatúra terveztük. Üljünk le együtt egy képzeletbeli, nagy diófa alá egy varázslatos kertben és szeretettel, figyelemmel hallgassuk tanítóink, mestereink életútjának történeteit! A BuddhaFM rádió sosem siet: időt és türelmes csendet ad a kibontakozásra. Dobosy Antal nem sokkal a beszélgetés előtt megtalálta édesanyja naplóját, melyet 1944. december 15. és 1947. január 2. között írt, amikor a kis Anti 4-5 éves volt. A műsorban elhangzanak részletek a naplóból Kakasy Dóra előadásában.
A második részben majd kinyílnak a felnőttkor kapui: egy hihetetlenül sokoldalú, izgalmas, kreatív, szellemileg és fizikailag is fáradhatatlan időszak története.
Köszönjük, hogy hallgatnak, olvasnak minket és írnak nekünk!
Készítette: Horváth M. Zsófia
BuddhaFM – Adásban a Tan!
„A buddhista oktatásban – mind a tanító, mind a tanuló részéről – megismerési folyamat zajlik, a belső megismerés a cél, amelynek megközelítésében az emberi lét
Ácsán Szóna kanadai théraváda szerzetes és kolostoralapító apát. Módszerében ötvözi a thai erdei meditációs hagyományt a sri lankai skolasztikus módszereket és a nyugati pszichológiai szemléletmódot,
Balogi Virág költő, műfordító, tanár és Weiner Sennyey Tibor költő, író, műfordító, szerkesztő gondolatai a helyes beszédről. Az adás időpontja: 2025. március 17., hétfő 07:25