Főoldal > Felnyitom neked a szívem – Interjú Don Americo Yabar, perui tanítóval
“…a lehető legintenzívebb hálában élni azért az életért, amit az univerzum nekünk adott. Az összes csodát tisztelve – a természet csodáját tisztelve – és szeretetben lenni: úgy tekinteni a szeretetre, mint az univerzum hajtóerejére…”
Don Americo Yabar író, költő, misztikus, terapeuta és az energetikai Salka mozgalom alapítója fiával, Gayle Yabarral már negyedszer jár Magyarországon. A Börzsönyben tartott elvonuláson látogattuk meg egy rövid, de tartalmas beszélgetés erejéig. A riport végén egy gyönyörű vers is elhangzik eredeti kecsua nyelven.
A Magyarország-i facebook csoport
Riporter: Horváth M. Zsófia (2023)
BuddhaFM – Adásban a Tan!

A Nemzetközi Bíróság (ICJ) megkezdi a Gambia által benyújtott, mérföldkőnek számító ügy tárgyalását, amelyben Gambia Mianmar-t a rohingya etnikai kisebbség ellen elkövetett népirtással vádolja. Gambia

Wangdue Phondrang Dzong, Bhután Ezt a gyönyörű képsort Világjáró Vörös Jancsi barátunktól kaptuk, aki szinte sosem áll meg: az egyik pillanatban még Bhutánból, a másikban

„Minden ember Buddha és minden ember megvilágosodott. És bármilyen képzet, ami nem ezt állítja, az hamis és elkendőző képzet, ami az igazságot egy hamis fényben