Főoldal > Gyakorlók egymás között (4. rész) – Beszélgetések a praxisról – Czike Klárával és Bodó Ferenccel

Gyakorlók egymás között (4. rész) – Beszélgetések a praxisról – Czike Klárával és Bodó Ferenccel

„Minden, ami bejön, megfigyelni lehetőleg a legapróbb részletekig. Tehát akik foglalkozik Théraváda filozófiával, az tudja, hogy egy picit szőrszálhasogatóan aprólékos ez az egész. Mondhatni már-már – mai modern szóval,- nano-pillanatokig lebontva megpróbálja elemezni a tudati folyamatokat. Nekem ez ebből a szempontból érdekes. Meg az is érdekes, hogy a tudat mennyire gyors. Ezt a Vipassaná gyakorlatokban tudtam leginkább megfigyelni: hihetetlen gyorsasággal képes tárgyat váltani.”

Czike Klárával rendszeresen meghívunk egy harmadik vendéget is. Olyat, aki régóta meditál és azokat a kérdéseket járjuk körbe, amelyek minden gyakorlót érintenek. Célunk annak bemutatása, hogy a gyakorlás során olyan kérdések merülnek fel, amit leginkább csak gyakorlók tudnak feltenni, és a kérdésekre is csak egy gyakorló tud válaszolni.

A 4. rész vendége Bodó Ferenc buddhista tanító, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola egykori diákja, ma oktatója, a filozófiatudományok leendő doktora.

Riporter: Bende Zsuzsanna (2024)

 


BuddhaFM – Adásban a Tan!

A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu
Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is:
Facebook
Spotify
Youtube
Instagram

Kapcsolódó