Főoldal > Így küzdenek a szerzetesek a klímaváltozás ellen Ladakhban
A klímaváltozás sok helyen még csak elvont spekuláció, más helyeken azonban, mint a Tibeti-fennsík, már jó ideje komoly gondokat okoz a lakosságnak. Ladakhban a buddhista szerzetesek vallási gyakorlatuk részeként tekintenek a klímaváltozás hatásainak enyhítésére.
Az időjárás itt már rég nem olyan, mint amihez a hagyományos tibeti földművesek szoktak. A szokásos hómennyiség töredéke esik le télen, a gleccserek összezsugorodtak, pedig ezek jelentik a vízforrás jelentős részét. Az egyre sivatagosabb éghajlat miatt a növényzet is gyérül, emiatt pedig ha mégis jön egy kiadós eső, az gyakran áradásokat és földcsuszamlásokat okoz.
Chetsang Rinpocse és más vallási és világi vezetők ezért olyan kezdeményezések mögé igyekeznek beállni, amik kézzelfogható változást érnek el. A Go Green, Go Organic nevezetű, szerzetesi és világi összefogásból megvalósuló kezdeményezés például többszázezer őshonos fát és növényt ültet el a mélyföldeken és a folyópartokon. Ezek a fák és növények kiváltják a környező falvak szén-lábnyomát, vizet tartanak meg és táplálékul szolgálnak a háziállatoknak.
Számos példa van arra is, hogy a falvak felett jégtározót alakítanak ki, melybe a közeli forrásokból és folyókból vezetik a vizet. Ez télen megfagy, tavasszal pedig újra kiolvad, ezzel biztosítva az időszerű vízellátást a mezőgazdasági munkákhoz.
A szerzetesek, akik részt vesznek az ilyen projektekben, úgy vélik, most többet kell tenniük, mint csupán tanulni és meditálni. A jelenkor problémáinak fényében a szerzetesnek tevékenyen részt kell vállalnia a klímaváltozás szenvedésteli hatásainak csillapításában.
„egész népemet fogom nem középiskolás fokon garaczi laczi” Garaczi László született 1956-ban, Budapesten. Magyar-történelem és filozófia szakokat végzett. 1982 óta publikál vers, novella, regény, dráma,
” Én úgy érzem, ha mi emberek a környezetünkkel, a természettel és egymással valamifajta kiegyensúlyozottságban tudunk élni, harmóniában tudunk létezni, akkor talán az egészségünk is
A “Legközelebb te segíts valakin!” Nagy Bandó András és a Buddha FM közös felhívása. A válaszokat folyamatosan közöljük! Elkötelezett buddhizmus sorozatunkban “Legközelebb te segíts valakin!”